1
"Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor... És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt."
"– Neményi! – fordult hozzá az ofő. Arnold kedvetlenül megfordult. – Négy percet késtél.
– Elnézést, lerobbant a busz – vonta meg a vállát.
– Tudom, hogy az édesapád hozott iskolába, autóval – tette csípőre a kezét az ofő.
– Elnézést, lerobbant a busz – vonta meg a vállát.
– Tudom, hogy az édesapád hozott iskolába, autóval – tette csípőre a kezét az ofő.
"
"- Hű! - simogattam meg azonnal a kutyus fejét, miközben Virág kiszedte.
- Ő itt Pete Wentz - mutatott be minket egymásnak.
- Pete Wentznek hívod a kutyád? - csodálkoztam. A kiskutya ficánkolt Virág ölében, láthatóan szabadulni akart.
- Ő itt Pete Wentz - mutatott be minket egymásnak.
- Pete Wentznek hívod a kutyád? - csodálkoztam. A kiskutya ficánkolt Virág ölében, láthatóan szabadulni akart.
- Ricsi, nincs kedved táncolni? - állt meg előttünk Tamara (9/a).
"– Reni, tudom, hogy az első nap a gimiben nagyon kemény, emlékszem nekem is az volt. Csak eggyet tudok tanácsolni- nézett apu mélyen a szemembe.- Ne hányd el magad.
-Rendben, nem fogom- biztosítottam azonnal.
-Egy ilyen baki végigkíséri a négy évedet-folytatta apu merengve. Úgy tűnt , mintha valami távoli rossz emlékre gondolna."
"Zsolti pár perc múlva érkezett, igazán dühösnek tűnt.
– Elhagyom az országot. Még ma – szólt köszönés nélkül.
– Mi történt?
– Tarr Zsófi írt msn-en, hogy örülne, ha elkísérném a holnapi
sulibálra. Van valakinek külföldi kapcsolata? – kérdezett körbe."
"Az érdekes a finom negatív jelző."
"Az arca olyan furán ráng, és mindig van valami a szájában. Talán cukor. Vagy egy neutron. Fogalmam sincs."
"– Dorina, tudod, mi a különbség a gimnazista és az utcalány
között? – kérdezte a nő hangosan, hogy mindenki jól hallja. A
szoknyás lány (Dorina) megrázta a fejét, mire a nő folytatta. –A
gimnazista szoknyája a térdéig ér, az utcalány szoknyája pedig –
hajolt le, a kezében tartott vonalzót a lány szoknyája elé tette, majd
diadalmasan közölte – huszonnyolc centiméterre a térde fölött."
"Cortez üzenete: Átküldöm a két irodalom beadandót, ellenőrizd le pls.
Reni üzenete: Jó, persze, küldd! Mi az a pls?
Cortez üzenete: lol :) Gyúrj rá az angolra! pls = please (kérlek)
Reni üzenete: Köszi! :) De mi az a lol?
Cortez üzenete: :) :) :)"
"Kettest kapott. Hurrá!
Óra végén az osztály körülbelül úgy ünnepelte Cortezt, mintha lediplomázott volna."
"Reni üzenete: Szia, kész vagy a fizikával?
Arnold üzenete: Ezt gondold át még egyszer.
Reni üzenete: Oké. Akkor máshogy. Segítesz a fizikában?"
"– Anyu, szeretnék mondani valamit – kezdtem némi töprengés után. Anyu, aki lehajolva rámolt a konyhaszekrénybe, egy pillanat alatt felegyenesedett, és lesápadva meredt rám.
– Lógtál az iskolából?
– Dehogy! – vágtam rá a fejemet rázva.
– Rossz társaságba keveredtél? Te jó ég, megzsaroltak?
– Anya! – vágtam közbe élesen, mielőtt még egyre rosszabbra gondolna. – Anyu, csak azt akartam mondani, hogy nem szeretem a majonézt!
– Ó! – tette a szívére a kezét megkönnyebbülten.”
2 kötetből:
"Kimentünk a táblához, és miközben Robi bekapcsolta a tévét, amitől még nagyobb lett a hangzavar, Kardos megpróbált beszélni velünk.
– A jövő heti irodalmi hét kapcsán… – kezdte, de miután rájött, hogy képtelen túlüvölteni a tévét, Robira förmedt. – Haraszti, nem zavar, hogy itt vagyok? -kérdezte.
– Nem, tanár úr, csak nyugodtan – bólogatott Robi. Kardos elképedt arccal nézett rá, mire Robi zavartan elnevette magát.
"Reggel még legalább tíz lépésre voltunk a sulitól, amikor Ricsi, Zsolti és Cortez már kiabált Virágnak.
– Mit csináltál? – kérdeztem elfojtott mosollyal.
– Nemtom', mirõl lehet szó – vonogatta a vállát álmosan.
– Na jó, emó! – kezdte Ricsi köszönés nélkül. – Utoljára mondom, hagyj békén a farmoddal!
Aha, szóval errõl van szó.
– Ajj már, most miért? – kérdezte Virág, miközben a szemébe fésülte a haját.
– Mert nem játszunk! Ne küldj meghívót, ne küldj fát, és csirkét se! Nem kell! – szállt be Zsolti a vitába.
– Jóóó, de kell a szomszéd, nem tudom bõvíteni a területem! – szomorkodott Virág.
– Emó, a Facebookot nem azért használjuk, hogy valami béna farmmal üssük el az idõt – rázta a fejét Ricsi."
"Kimentünk a táblához, és miközben Robi bekapcsolta a tévét, amitől még nagyobb lett a hangzavar, Kardos megpróbált beszélni velünk.
– A jövő heti irodalmi hét kapcsán… – kezdte, de miután rájött, hogy képtelen túlüvölteni a tévét, Robira förmedt. – Haraszti, nem zavar, hogy itt vagyok? -kérdezte.
– Nem, tanár úr, csak nyugodtan – bólogatott Robi. Kardos elképedt arccal nézett rá, mire Robi zavartan elnevette magát.
"Reggel még legalább tíz lépésre voltunk a sulitól, amikor Ricsi, Zsolti és Cortez már kiabált Virágnak.
– Mit csináltál? – kérdeztem elfojtott mosollyal.
– Nemtom', mirõl lehet szó – vonogatta a vállát álmosan.
– Na jó, emó! – kezdte Ricsi köszönés nélkül. – Utoljára mondom, hagyj békén a farmoddal!
Aha, szóval errõl van szó.
– Ajj már, most miért? – kérdezte Virág, miközben a szemébe fésülte a haját.
– Mert nem játszunk! Ne küldj meghívót, ne küldj fát, és csirkét se! Nem kell! – szállt be Zsolti a vitába.
– Jóóó, de kell a szomszéd, nem tudom bõvíteni a területem! – szomorkodott Virág.
– Emó, a Facebookot nem azért használjuk, hogy valami béna farmmal üssük el az idõt – rázta a fejét Ricsi."
"– Ja, ő itt Viki, a trombitásunk – csapott egyet Ricsi a lány fejére óvatosan, aki röhögve meglökte. Nagyszerű, egy ilyen verekedős haverlány. Hurrá!
– Ők pedig – mutatott ránk sorban Ricsi – Neményi, emó, nemtudomki és Ren.
– Karcsi vagyok – szólalt meg vékony hangon „nemtudomki”. :)
– Óriási – veregette vállon Zsolti szegény kilencedikest."
"Reni üzenete: Oké, persze.
Cortez üzenete: Jó, akkor holnap délelőtt Zsoltiéknál.
Reni üzenete: Várj. Virág kérdezi, hogy hozhatja-e Doriánt.
Cortez üzenete:??? Mi?
Reni üzenete: A kutyáját.
Cortez üzenete: Nem más volt a neve?
Reni üzenete: De, először Pete Wentz, aztán Robert Pattinson, de most már Dorián.
Cortez üzenete: Ez kész.:D
Reni üzenete: :)"
3Harmadik kötetből:
"– Végül mi lett a bandátok neve? – kérdezte Virág, még mindig Cortez füzetébe rajzolgatva.
– Jalapeno – felelték a fiúk egyszerre.
– Jaj már, miért nem Pete Wentz? – csettintett Virág csalódottan.
– Emó, ne legyél sötét – rázta meg a fejét Ricsi. A következő pillanatban mindenki egyszerre kezdett beszélni, én pedig mosolyogva néztem őket."
"Cortez halványan elmosolyodott, aztán megölelt... A gyomromban hibernálódott lepkék egyszer csak felébredtek és vadul csapkodni kezdtek. Cortez átölelt, közben megsimította a hajam, én pedig a pulcsiját összekönnyezve(!) néztem a távolban fellőtt tűzijátékot.. Aztán olyasmi történt, ami jogosan kerül be életem legvitatottabb, legérthetetlenebb és legdöbbenetesebb eseményei közé. Még mindig nem tudom, hogy volt... Cortez megsimította a hajam, aztán kicsit eltolt magától, hogy lássa az arcom… Fél kezével még mindig átkarolt, és óvatosan maga felé húzott… Megállt, várva, hogy mit szólok a dologhoz, és a szemembe nézett, én hajoltam közelebb hozzá. Megcsókolt!"
"Anyu nem engedte, hogy frufrut vágjak magamnak. Nem értem, mi ellenvetése van, ha a lánya reggel hétkor ollóval áll a tükör előtt, és kész új frizurát varázsolni magának, amire van úgy hét perce. Na, mindegy."
"A következő pillanatban már repkedtek az alufólia labdák, a tévé továbbra is üvöltött, Kingával együtt, Andris és Robi kergetőzött, én Jacques száját szuggeráltam, hátha le tudom olvasni, hogy mit mesél, merthogy folyamatosan mondott valamit, Ricsi a gördeszkájával próbált ugratni (a tanári asztalra!!!), Gábor pedig az ajtóban őrködött.
Örömmel állapítottam meg, hogy komoly, érett és stabil tizedikesek lettünk."
"Amíg a képeket bámultam, a többiek a sulikezdésről beszéltek.
– Azért szerintem klassz, hogy elkezdődött. Uncsi volt a nyár – vonta meg a vállát Virág.
– Én még bírtam volna. Legalább egy évig – röhögött Zsolti.
– Látod, azt én is kibírtam volna, ha egy évig nem jössz iskolába – szólalt meg egy nyers hang mögöttünk. Hátrafordultam, bár természetesen rögtön tudtam, hogy az osztályunk harmadik és egyben utolsó lánytagja érkezett meg a maga bájos módján.
– Nyerítést hallok, elszabadult egy ló? – nézett körbe „riadt” tekintettel Zsolti, majd hangosan röhögött az eszméletlen poénján."
"Cortez üzenete: De akkor biztos oké a holnap? Nincs más programod? Könyvtár? Múzeum? Könyvtármúzeum? LoL.
Reni üzenete: Nagyon vicces.
Cortez üzenete: :D Na léptem."
"Cortez először mosolygott, majd , amikor rájött, hogy talán Kinga nem viccelt, felment a lépcsőn. Kinga utánarohant, és a pólójáért nyaggatta.
-Most komolyan. Ti milyen suliba jártok? – röhögött Viki jóízűen."
"– Dave, mi a fenéért hoztál magadról egy képet? – mutatta fel a fekete-fehér fotót, amin Dave mosolyog. Ezen mindenki elnevette magát, Dave pedig büszkén meghajolt.
– Szerinted ez vicces? – förmedt rá Kinga.
– Ha senki nem veszi meg, akkor majd én. – mondta Dave.
– Felmayer hallottál már az egoizmus kifejezésről? – szólt a hátsó padban olvasó Arnold."
"– Elégtelenek, tolltartódobálás, tanulószoba, fegyelmezetlenség,
szemtelenkedés, tanóra alatti evés, üres dolgozatok, szaktanári
panasz… – sorolta mérgesen a zsebkönyvébe feljegyzett bűneiket. –
Nagyon nem leszünk így jóban!
Az ofőre persze záporoztak a „de tanár úr, az nem úgy volt” típusú védekezések, és ő egy ideig türelmesen hallgatta, aztán elege lett.
– Most átnézem a naplót, addig lesztek szívesek kulturáltan elfoglalni magatokat.
– Dave, passzold ide a sajtos rudat! – ordította Zsolti."
"Dave a telefonjával felült a tanári asztalra. –Jó, twittelem, hogy
van egy túszunk – közölte.
– Karcsi nem túsz! – szóltam rá nevetve, mert szegény
kilencedikes fiú lefehéredett.
– Ki az a Karcsi? – fordult körbe Cortez.
– Én vagyok Karcsi – mondta Karcsi."
"– Ki a bánat az az Olivér? – kérdezte Dave.
– A barátom – mondta.
A fiúk gúnyosan „húúúú”-ztak egyet, mire Kinga dühösen
magyarázni kezdte, hogy ez igenis komoly dolog és Olivér a legjobb
lovaspólós, és a lovastábor és blablabla.
– Hé, Kingának van barátja, Telivér. Muhahha – ordította Zsolti."
"– Helyes. Egyébként meg rád van írva a bú. Te egy nagy bú vagy!
– Ne hívj így! – kérleltem rémülten, mert azért ez ultraciki becenév lenne.
– Akkor pedig mosolyogj! Örülj! Az emberek szeretik, ha valakire jó ránézni. Mi bajod is pontosan? Jók a jegyeid, elvagy a nyomi barátaiddal, suliújság, olvasókör…
– A barátaim nem nyomik! – feleltem sértetten.
– Ugyan már! Neményi és Virág mellé most összeszedted Harry Pottert is. Tiszta menő társaság.
– Karcsi. A neve Karcsi!"
"– Virág!
- Ajj már! – sziszegte a száját húzva, és felállt. – Ruszló… – kezdte.
4Negyedik kötetből:
"– Nem mész el??? – suttogta.
– Nem – ráztam meg a fejem.
– Azt mondtad… – kezdte, de én közbeszóltam.
– Azt mondtam, lehet, hogy én, lehet, hogy nem. Nos – tártam szét a karom. – Nem én."
"-Tegyük fel, hogy nincs barátnőd.
-Tegyük - mosolyodott el Cortez.
-Van, akinek lenne nálad esélye?
Éppen egy újabb fotót csináltam, amikor Cortez rám nézett. Illetve pont bele a telefonomba.
-Nincs. Már nincs. - mondta egyszerűen."
"-Hé, várj már meg! – rohantam, aztán mikor utolértem idegesen, ráförmedtem. – Mi a bajod neked?
-Mi? Nekem? – röhögte el magát, és fél kézzel a falnak támaszkodott.
-Igen!
-Semmi – rázta meg a fejét.
-Oké, tudod mit? Nem érdekel – túrtam bele a hajamba, idegesen. – de felejtsd el Arnoldot!
Cortez arcán gyorsan váltakozott döbbenet, szánalom és gúny.
-Minden erőmmel azon vagyok!
-Ez nem vicces! Állandóan szekálod, mindig kötözködsz vele és folyamatosan megalázod!
-És most jöttél, hogy rám szólj? – döbbent le az arcán, pedig ott bujkált a gúnyos mosoly.
-Igen! Hogy hagyd őt békén! – bólogattam vadul.
-Rendben. Még valami? – mosolygott továbbra is. És ekkor felidegesített a mosolya. Felidegesített a pökhendisége. Az egész elmúlt tanév feszültsége, idegessége és szenvedése eluralkodott rajtam.
-Igen, engem is – mondtam ki, amit már olyan nagyon régen ki kellett volna mondanom.
-Hidd el, nekem nem gond – röhögte el magát. Oké. Akkor játszunk így, nekem mindegy. Az elmúlt hetekben, épp eleget voltam Kingával, hogy tudjam úgy is lehet durván mondani, hogy közben egyáltalán nem gondoljuk komolyan.
-Jó, így még jobb – tapsoltam egyet idegesen. -Felejtsük el egymást, oké?
-Megtörtént – bólintott komolyan.
-Nagyszerű – sziszegtem, aztán megfordultam és elindultam a folyosón.
-Vicces, hogy így reagálsz – szólt utánam, mire megtorpantam.
-Tessék?
-Azt hiszed, Neményi olyan jó barátod.
-Igen, az! – vágtam rá.
-Persze, hogyne – mosolygott újra gúnyosan, mire komolyan bepipultam. Az egy dolog, ha velem szórakozik, komolyan, megszoktam már, de Arnoldra nem mondhat egy rossz szót sem!
-Mit akarsz ezzel mondani? – sétáltam vissza hozzá, és dühösen fürkésztem az arcát.
-Tudod mit? Semmit – rázta meg a fejét.
-Na mondd – tártam szét a karom, és komolyan olyan ideges voltam, hogy majdnem elbőgtem magam.
-Az, hogy mind ketten olvastok, szeretitek a béna zenéket és az unalmas filmeket, meg tudományos magazint bújtok, még nem jelent semmit… Nem itt kezdődik a barátság – vetette oda durván.
-Hát hol kezdődik – tettem csípőre a kezem.
-Talán ott, hogy nem kéne engednie, hogy elmenj! – vágta rá dühösen, én meg csodálkozva néztem.
-Tessék? – kérdeztem gombóccal a torkomban.
-A suliból – szólt halkan, nekem pedig hirtelen leeset minden. Cortez még mindig azt hiszi, hogy év végén én megyek el, és ezért haragszik Arnoldra. Mert mint legjobb barátomnak, Arnoldnak le kéne beszélnie róla. Szerinte. Ha tudná az igazat… De nem tudja.
-Ezzel nem kell foglalkoznod – suttogtam, mert nem jutott eszembe frappánsabb.
-Hogyne foglalkoznék vele! – kiáltotta mérgesen, mire megráztam a fejem.
-Fogalmad sincs semmiről – néztem a szemébe és hátrálni kezdtem.
-Lehet – biccentett. – Akkor avass be – dőlt neki a falnak. – Most őszintén, mi van Neményiben amitől annyira odavagy? – kérdezte gúnyosan. – Az olvasó kör? Dickens? A Beatles? – röhögte el magát kínosan, mire életemben először én néztem rá lesajnálóan.
-Nem – mondtam halkan. Cortez kérdőn pillantott rám, mire megvontam a vállam. -Ennél sokkal egyszerűbb.
-Na! – mosolyodott el.
-Ő soha nem bántana meg – mondtam ki. Cortez pár pillanatig a szemembe nézett, aztán a szája szélét rágva bólintott, és ellökte magát a faltól."
"– Dave– mutattam le a tánctérre, ahol Dave… Na, azt nem tudom, mit csinált, ő táncnak nevezi, szerintem csak ijesztgette a többieket."
"– Feldobhatnál valamit. Legalább lenne új téma – javasolta Ricsi.
– Van egy tavalyi képem, amin Zsolti nutellával eszi a húslevest – töprengett Dave, aztán nyomkodni kezdte a mobilját, hogy megkeresse a szóban forgó képet."
"Jacques szomorúan ücsörgött mellettem, és próbálta celluxszal összeragasztani az elszakadt alufóliát a karján. Mondtam neki, hogy szerintem jó a jelmeze és ne szomorkodjon, mire kicsit felvidult. Mondjuk, az nem tett túl jót a kedvének, hogy Zsolti csak egy fél szendvicset evett meg, és amikor a másik felét nem tudta hová tenni, akkor egyszerűen leszakított Jacques „ruhájából” egy darabot, és becsomagolta."
"– Megdobott? Hogy lehet valaki ennyire gyerekes? – sóhajtotta Ricsi gondterhelten, aztán meglátta a kezemben a Kinder tojást, és azonnal követelni kezdte a benne lévő játékot. Nos, ha már a gyerekességről beszéltünk. :) Odaadtam neki."
"– Miért csövezünk a folyosón? – kérdezte Ricsi, aki Cortezzel együtt akkor ért oda hozzánk.
– Mert Andris és Robi nem engednek be, csak ha mondunk egy jelszót – ismételtem, sokadszorra.
– Értem. Na, engedj – tolt félre Ricsi, és bekopogott.
– Mondd a jelszót!
– Szétütöm a fejed – közölte, mire azonnal kinyílt az ajtó, és mi becsörtettünk a terembe.
– Ez volt a jelszó? – csodálkozott Virág, miközben elhaladtunk Andris és Robi mellett.
– Nem– vihogott Andris. – De megijedtünk."
"Viki azt magyarázta, hogy a buszon valami „nyanya” le akart ülni, de ő nem adta át a helyet, az meg rászólt, és akkor megunta, felállt és jól félrelökte. A többiek mind jót derültek, főleg Viki előadásmódján, én meg lehajtott fejjel néztem a pocsolyát, aminek a felszíne hullámzott az apró esőcseppektől.
– Ez baromi vicces, nem? – lökött meg Zsolti, várva, hogy akkor most nevessek velük. Összenéztem Virággal, aki Ricsi robogóján ült, és a fiúra várt , aki még nem jött ki.
– Nem – feleltem őszintén. Egy pillanat alatt lehervadt a mosoly mindenki arcáról, Viki pedig hitetlenül meredt rám. Nem mindegy? Már úgysem leszünk soha barátnők.
– Mer'? – kérdezte intelligensen.
– Mert szerintem nem poén idős embereket lökdösni a buszon. Ráadásul tekintettel lehetnél Cortezre, akinek a nagymamája nemrég kapott szélütést – mondtam egyszerűen, mire a többiek a fejüket csóválva néztek maguk elé.
– Tényleg – húzta el a száját Dave. A fergeteges poénból pillanatok alatt kínos csend lett, Viki pedig gyilkos tekintettel méregetett."
"– Ha nagyon akarsz beszélni vele – suttogta –, van egy másik száma, de azt senki nem tudja. A szülei szokták azon hívni… – magyarázta.
– Tudom – ismertem be, mire Ricsinek felszaladt a szemöldöke. Piercinggel együtt.
– Megadta neked? – döbbent le totálisan.
– Igen – bólintottam.
– Hű – röhögött. – Oké. Akkor mindegy. Ne add meg senkinek…
– Dehogy – ráztam meg a fejem."
"Csodálkozva néztem a monitoromra. Dave kért fel.
– Szia – köszöntem hűvösen a kamerába, aztán előrehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem. Dave a fülén lévő fejhallgatóból a szája elé húzta a mikrofonját, és megköszörülte a torkát. – Mit művelsz?
– Pszt! Csak hallgass meg – nyomott le egy gombot, és hallottam, ahogy a gépéből elindul egy Brian Adams-szám. Te jó ég, a Please Forgive Me! Ennyit még én is tudok angolul… Nevetve megráztam a fejem, és őszintén reméltem, hogy nem karaoke lesz. De. Az volt."
"– Szép ez a hely – mondtam halkan.
– Régen sokat jártam ide egyedül, esténként, tudod, átgondolni a dolgokat – mondta komolyan.
– Tényleg? – fordítottam felé a fejem.
– Nem – közölte, aztán elröhögte magát. – Igazából fogalmam sincs, hol vagyunk – tette hozzá, mire kitört belőlem a nevetés. – Komolyan. Azt hiszem, életemben először járok erre."
5Ötödik kötetből:
" - Ki volt?
- Senki - ráztam meg a fejem.
- A senki nem tud telefonálni - nézett rám anyu, mivel a tagadásom még jobban felkeltette az érdeklődését. Addig kérdezősködött, míg végül letettem a villámat.
- Gomba.
- Nem, ez brokkoli - turkált apu a tányérjában.
(…) narancssárgán villogott az msn, úgyhogy rákattintottam. A döbbenettől szinte sokkot kaptam, és megremegett a kezem a billentyűzeten. Másolom.
Cortez üzenete: Holnap mozi?
Te jó ég! Lehunytam a szemem, és végiggondoltam a dolgot. Moziba hív! Elhív moziba! Nem hezitálhatok sokat, mert félreérti, és akkor azt hiszi, hogy nem akarok menni. De akarok! Persze, hogy akarok!
Reni üzenete: Oké!
Láttam, hogy ír, úgyhogy a fülemben doboló vérrel vártam, hogy erre mit fog lépni. Igyekeztem kontrollálni a kézremegésem, de nem sikerült. Totál szétestem.
Cortez üzenete: Bocs, félreküldtem.
Rámeredtem a sorra, aztán amikor tudatosult benne, lehunytam a szemem. Nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy rávágtam, hogy oké, amikor nem is nekem akarta írni! Úristen! Két kézzel beletúrtam a hajamba, és a sírógörcs kerülgetett. Úgy döntöttem, írnom kell valamit, aztán utána majd kitombolom magam. Másolom.
Reni üzenete: Jó, azt hittem, te is jössz velünk. Mindegy.
Cortez üzenete: ?
Reni üzenete: Mert én megyek Virágékkal. Holnap. Azt hittem, azt kérdezed, hogy holnap megyek-e moziba Ricsiékkel. Mert arra válaszoltam.
Az ujjaimmal folyamatosan doboltam az asztalon, és rémülten vártam, hogy beveszi-e.
Cortez üzenete: Jó.
Némán néztem az üzenetváltásunkat, aztán sóhajtva lecsuktam a gépem fedelét. Mehettem elkéredzkedi moziba. Anyu nem támogtta kifejezetten az ötletet, mondván, hogy hétkönap van, de apu szerint a sok tanulás mellett megérdemlem, úgyhogy elengedtek. Azzal a feltétellel, hogy hazakísérnek. Nos, ennek nem láttam akadályát. Visszamentem a szobámba, és rácsörögtem Virágra, hogy holnap megyek velük moziba. Tökre örült neki. Klassz."
"– Emó, hagyjál már. Nem azt kapod karácsonyra – vihogott Ricsi.
– Akkor egy kis zsiráfot? – ugrándozott Virág.
– Honnan szedjek neked kis zsiráfot? Még nagyot se tudok, nemhogy kicsit – fogta a fejét.
– Úúú, akkor tudom – bólintott Virág komolyan, és megigazította a sapkáját.
– Na – mosolygott rá.
– Tuti, hogy azt kapom – titkolózott Virág.
– Így nem szeded ki belőlem – rázta a fejét Ricsi.
– Pedig rájöttem – erősködött tovább. Mindannyian nevetve figyeltük őket, aztán Ricsi átkarolta a
nyakát, és magához húzta, Virág pedig vihogva tovább magyarázott arról, hogy ő bizony rájött az
ajándékára.
– Juj, mindjárt jövök – nézett Virág"
"– Nem, dehogy – mentegetőztem –, csak a tempera illata. Régi emlékek – legyintettem. Zsolti válla
rázkódott a nevetéstől, és Kinga is elmosolyodott kissé.
– Szörnyen humoros – nézett rám Vladár. Ideje volt lelépni, úgyhogy kiszórtam a csokikat, és
kimenekültem a teremből."
"– Kinek kell barátnő, amikor… – tépte fel egy határozott mozdulattal a dobozt, és az izgalomtól
remegő kézzel vette ki az iPhone-t – …itt van ez? – fejezte be a mondatot könnyes szemmel."
"Leültem az íróasztalomhoz, kinyitottam a matekfüzetem, és hirtelen felindulásból írni kezdtem az üres oldalra. Düh, csalódottság, és az elmúlt évek minden sérelme volt az, amit papírra vetettem. Leírtam, hogy szeretem. Hogy szeptember 8-án úgy belezúgtam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Hogy soha nem tudtam, mit gondol. Hogy végignéztem, ahogyan mindenki rajta lóg. Hogy mit éreztem, amikor Vikivel járt. Hogy mi volt bennem szilveszterkor, amikor megcsókolt, és utána továbbra is Viki volt a barátnője. Leírtam mindent. Az érzéseimet, a kételyeimet, a hibáimat, a hibáit. Kilenc lap lett. Kétoldalas, szóval tizennyolc. Mikor az utolsó sort is befejeztem, megkönnyebbülten dőltem hátra. Így, az én szemszögemből nézve a dolgokat, nem volt annyira drasztikus a hiba, amit elkövettem. Az elmúlt évek történései mellett szinte eltörpült."
"– Ren, tudod, mennyire bírlak – mosolyodott el halványan. – De most tuti, hogy látni sem akar.
– De miért? – értetlenkedtem kínlódva.
– Mert rohadtul átcseszted."
"Aztán hirtelen egy kar ölelte át a derekam, amitől összerándult a gyomrom, és hirtelen megfordultam. Belevesztem a mélykék szempárba, és vadul dobogó szívvel fontam a karom a nyaka köré. Cortez még szorosabban magához húzott, én pedig lehunytam a szemem, és magamba szívva az illatát, a vállába fúrtam a fejem. Így álltunk a terem közepén, aztán a zene hirtelen felgyorsult, és a többi diák ütemre ugrálni kezdett."
" - Nem-mondta nyugodtan. - Bármit. Kivéve,hogy valami hülye franciával motorozol a hülye Párizsban! - vágta az arcomba a „mit kellett volna tennem?” kérdésemre válaszolva."
A zeneválasztás nem az volt, amire számítottam, se punk, se ska, de még csak nem is pörgős. Gary Jules Mad World című dala indult el, és az első képen Cortez látszott, nagyon régen. A felvétel Amerikában készült, ebben biztos voltam. Fura volt látni gyerekként, úgyhogy kissé elmosolyodtam, és próbáltam elvonatkoztatni a szomorú zenétől. De nem tudtam. A fotó eltűnt, és innentől kezdve egy fotón sem szerepelt Cortez. A váltakozó képek sokkoltak, és azon kaptam magam, hogy nem tudom levenni a szemem a tévéről. Egymás után városok villantak be, New York és talán Los Angeles, aztán Budapest, majd megint valami hely Kaliforniában. Az itthoni házuk, ahol a nagyszüleivel él, majd a kinti, ahol a szülei laknak. A következő kép reptéri érkezés/indulás tábla. Aztán a repülő ablakából készült felvétel, amin csak a fehér felhőtakaró látszik. Majd a felbontott reptéri kaja. Egy autópálya a szélvédőn keresztül. Aztán ismét Budapest, a ferihegyi út. Aztán nyeltem egy nagyot, mert amikor a dal a „happy birthday” részhez ért, egy print screen-nel lementett kép villant be, a skype-ról. A szülei a kis képernyő ablakában látszottak. Ezt a fotót a Szent Johanna épülete váltotta, majd következett néhány felvétel, szintén utazásról. Konkrétan fojtogatott a videó hangulata, aztán csak bámultam az utolsó képkockát. Cortez Facebook-profilja volt. A kép mentésekor a falán pár másodperce posztoltak, 14 üzenete jött és 21 barát felkérése. Aztán mindez elsötétült, véget ért a szám.
Mindannyian némán néztük a tévét, pedig már nem ment semmi."
"– Laptopozni a színházban??? – üvöltött rá Haller mérgesen.
– Ugyan! Még wifi sem volt – jegyezte meg Dave, mi pedig hangosan felröhögtünk."
"– Neeee! – üvöltötte Dave. – Csak ezt ne! Kifosztottak, kiraboltak, meglökdöstek, semmim nem maradt, csak ez! – sipákolt, és a jelenetet látva én simán elküldeném a színjátszóba. Szinte látom magam előtt. A ma esti előadás: Az Alma. Főszerepben Felmayer Dávid."
"– Mindig erre vártam – sóhajtotta Zsolti elérzékenyülten, mire ránéztem. – Kingát egy ketrecen belül látni."
"– Tanár úr! – üvöltötte Dave. – Zsoltinak nem kell jegy, ő itt lakik!
A beszólást hangos röhögés kísérte, az ofő pedig mosolyogva csóválta a fejét. Miután beléptünk az állatkertbe, természetesen mindenki mást akart csinálni."
"Carlos: 5/5* – tizenharmadik osztálytársunknak, Csontváz Carlosnak estére megszületett a Facebook-profilja. És bejelölt. No comment."
"Biosz: 5/4 – Baranyai ma behozott egy csontvázat, kérve minket, hogy viselkedjünk éretten. Robi a szünetben lassúzott vele, Zsolti a csontváz vállát átkarolva „az élet nagy dolgairól” faggatta, Dave mobillal fotózta, Cortez rátette a napszemüvegét, Virág egy hajpántot. Éretten viselkedtünk, most miért, nem? :)"
"Zsolti beállt a társaságunkba, és kissé szentimentális pillantást vetett az épület felé.
– Hát… végzősök lettünk – mondta már most nosztalgiázva. Kérdőn néztünk össze.
– Még csak tizenegyedikesek vagyunk – törtem össze az álomképét könyörtelenül. Zsolti értetlenül nézett rám, aztán elgondolkozott.
– Ez kész – vihogott Ricsi, amikor Zsolti szitkozódva elismerte, hogy igazam van.
– Mégis hogy gondolhattad, hogy végzősök vagyunk? – kérdeztem hitetlenül.
– Annyit kamuzott nyáron a koráról, hogy mostanra elhitte, hogy elmúlt tizennyolc – magyarázta Ricsi, mire mindenkiből kitört a röhögés."
"Sose hittem volna, hogy egy Kinga szintű lányt érdekelni fogok – vallotta be, és tudtam, Zsolti iszonyat ritka pillanatát kaptam el. Éreztem rajta, hogy a külseje és a népszerűsége ellenére valahol belül még mindig egy dagi srác, aki számára hihetetlen, hogy a Kinga típusú maximalista észreveszi mint fiút. Valahol szörnyen szomorú volt az egész. – Megölelhetlek? – kérdezte mosolyogva.
– Rám férne – vallottam be őszintén. Zsolti röhögve átkarolt (majdnem összeroppantott), aztán szeretetrohamunk végeztével továbbmentünk. Örültem, hogy rend lett a fejében, és büszke voltam magamra, hogy segíthettem neki."
"– Amatőrök. Az én kapcsolatom azért működik jól, mert vannak szabályai. Zsolti minden vasárnap megkapja mailben a heti beosztásom, ami igen zsúfolt, edzések, újságszerkesztés, tanulás stb. eszerint döntjük el, hogy mikor találkozunk – mesélte. Virággal kérdőn összenéztünk.
– Kinga, amit te mondasz, az nem kapcsolat, hanem diktatúra – mondtam.
– Ki hogy nevezi – húzta ki magát."
"– Ti, hárman! – mutatott rájuk Ricsi, az a-s fiúk pedig megtorpantak. – Kifelé!
Ricsi felkapta Virág mappáját, és utánuk ment.
[…]
A-sok: 5/1 – matekon Gazdag kinézett az ablakon, és megkérdezte tőlünk, hogy miért áll pár a-s fiú az udvaron tanóra helyett, és miért tartanak lapokat a nap felé fordulva. Mi állítottuk, hogy nem tudunk erről semmit. :) Ricsi sem… Tényleg."
"– Szerinted… – kérdezte Ricsi a barátnőjét nézve, miközben egy darab perecet dobott a szájába – mennyi esély van rá, hogy kiszedjük onnan?
– Hát – húztam el a számat.
Virág éppen felemelte a kecskét, és közölte, hogy „márpedig ő ezt most megtartja”.
– Húzós lesz – feleltem végül."
"– Figyelem! – kiáltotta el magát Máday, aki a Jeanne d'Arc-szobor mellett állt, és gondterhelten figyelte a csoportunkat. – 11/b! – kezdte. Nagyjából elcsendesedtünk, bár Zsolti továbbra is csörgött valami diabetikus cukros zacskóval. – Szeretném, ha úgy viselkednétek, mintha én is ott lennék! – folytatta az ig. helyettes.
– Viszünk egy képet! – mutatta fel Dave a suliújság egy régebbi számát, amelyen Máday képe az első oldalon szerepelt. Mindenki szakadt a nevetéstől, Máday arcán pedig megrándult pár ideg.
– Felmayer, szeretnél inkább itt maradni?
– Elnézést – dünnyögte Dave, és átadta az újságot Zsoltinak, aki magához ölelte az ominózus oldalt. Máday szikrákat szórt a tekintetével, és úgy tűnt, komolyan elgondolkozott azon, hogy elenged-e minket."
"– Biztos nincs nálad kínai kaja? – kérdezte Zsolti.
– Miért lenne? – kérdezett vissza Macu. – És amúgy is, én japán vagyok!
– Aha, értem. És szusid van?"
"Bejgli: 5/1- apuval késő este, amikor összefutottunk a konyhában, jobban szemügyre vettük. Bökdöstük, meg villával szurkáltuk, és megállapítottuk, hogy nem él. Ez jó hír. :)"
"Virág egy hatalmas képpel lépett ki a suliból, és azonnal felénk fordította, hogy véleményezzük. Portré, Vladárról.
– Ehh – hőköltem hátra. – Ez igazán… élethű – néztem riadtan a rajzot. Komolyan, Vladár még a vászonról is engem nézett, tekintete pedig ezt sugallta: „Rentai! Felelj"."
"-Anyu? Apu? Valaki? – kiáltottam, de a ház tök sötét volt. Amúgy a „valakit” nem tudom, miért mondtam, mert tuti, hogy ha a valaki visszaszólt volna, akkor szívrohamot kapok."
"– Melyik szeptember 8.?
Tudtam, miért kérdezi. A levelemben ezt a dátumot említettem arra vonatkozóan, hogy totál
beleestem.
– Kilencedikben – mondtam halkan."
"– Ne velem szórakozz. Mindent megtettem, hogy megfeleljek neked. Kevés? Jó. Remélem, találsz egy eszelős tekintetű bölcsészt, akivel olyan rohadtul egy hullámhosszon vagy – vágta a fejemhez
megalázóan. – Vagy ha nincs olyan, találj ki magadnak egyet! – tette hozzá, aztán keserűen
mosolyogva elsétált. Pislogás nélkül néztem, ahogy becsukódik az épületbe vezető ajtó, aztán olyan érzésem támadt, mintha ráültek volna a mellkasomra. Lehuppantam a földre, ügyet sem vetve arra, hogy mennyire hideg, a tenyerembe temettem az arcom, és kitört belőlem a zokogás."
"Vert már pofán krampusz?"
"Oké. Kiakadsz, hogy kólát iszom éjjel. Te mi a fenét eszel egykor?"
"Hogy inkább hazudtál, mint hogy egyenesen nemet mondj nekem?"
6
– Ők pedig – mutatott ránk sorban Ricsi – Neményi, emó, nemtudomki és Ren.
– Karcsi vagyok – szólalt meg vékony hangon „nemtudomki”. :)
– Óriási – veregette vállon Zsolti szegény kilencedikest."
"Reni üzenete: Oké, persze.
Cortez üzenete: Jó, akkor holnap délelőtt Zsoltiéknál.
Reni üzenete: Várj. Virág kérdezi, hogy hozhatja-e Doriánt.
Cortez üzenete:??? Mi?
Reni üzenete: A kutyáját.
Cortez üzenete: Nem más volt a neve?
Reni üzenete: De, először Pete Wentz, aztán Robert Pattinson, de most már Dorián.
Cortez üzenete: Ez kész.:D
Reni üzenete: :)"
3Harmadik kötetből:
"– Végül mi lett a bandátok neve? – kérdezte Virág, még mindig Cortez füzetébe rajzolgatva.
– Jalapeno – felelték a fiúk egyszerre.
– Jaj már, miért nem Pete Wentz? – csettintett Virág csalódottan.
– Emó, ne legyél sötét – rázta meg a fejét Ricsi. A következő pillanatban mindenki egyszerre kezdett beszélni, én pedig mosolyogva néztem őket."
"Cortez halványan elmosolyodott, aztán megölelt... A gyomromban hibernálódott lepkék egyszer csak felébredtek és vadul csapkodni kezdtek. Cortez átölelt, közben megsimította a hajam, én pedig a pulcsiját összekönnyezve(!) néztem a távolban fellőtt tűzijátékot.. Aztán olyasmi történt, ami jogosan kerül be életem legvitatottabb, legérthetetlenebb és legdöbbenetesebb eseményei közé. Még mindig nem tudom, hogy volt... Cortez megsimította a hajam, aztán kicsit eltolt magától, hogy lássa az arcom… Fél kezével még mindig átkarolt, és óvatosan maga felé húzott… Megállt, várva, hogy mit szólok a dologhoz, és a szemembe nézett, én hajoltam közelebb hozzá. Megcsókolt!"
"Anyu nem engedte, hogy frufrut vágjak magamnak. Nem értem, mi ellenvetése van, ha a lánya reggel hétkor ollóval áll a tükör előtt, és kész új frizurát varázsolni magának, amire van úgy hét perce. Na, mindegy."
"A következő pillanatban már repkedtek az alufólia labdák, a tévé továbbra is üvöltött, Kingával együtt, Andris és Robi kergetőzött, én Jacques száját szuggeráltam, hátha le tudom olvasni, hogy mit mesél, merthogy folyamatosan mondott valamit, Ricsi a gördeszkájával próbált ugratni (a tanári asztalra!!!), Gábor pedig az ajtóban őrködött.
Örömmel állapítottam meg, hogy komoly, érett és stabil tizedikesek lettünk."
"Amíg a képeket bámultam, a többiek a sulikezdésről beszéltek.
– Azért szerintem klassz, hogy elkezdődött. Uncsi volt a nyár – vonta meg a vállát Virág.
– Én még bírtam volna. Legalább egy évig – röhögött Zsolti.
– Látod, azt én is kibírtam volna, ha egy évig nem jössz iskolába – szólalt meg egy nyers hang mögöttünk. Hátrafordultam, bár természetesen rögtön tudtam, hogy az osztályunk harmadik és egyben utolsó lánytagja érkezett meg a maga bájos módján.
– Nyerítést hallok, elszabadult egy ló? – nézett körbe „riadt” tekintettel Zsolti, majd hangosan röhögött az eszméletlen poénján."
"Cortez üzenete: De akkor biztos oké a holnap? Nincs más programod? Könyvtár? Múzeum? Könyvtármúzeum? LoL.
Reni üzenete: Nagyon vicces.
Cortez üzenete: :D Na léptem."
"Cortez először mosolygott, majd , amikor rájött, hogy talán Kinga nem viccelt, felment a lépcsőn. Kinga utánarohant, és a pólójáért nyaggatta.
-Most komolyan. Ti milyen suliba jártok? – röhögött Viki jóízűen."
"– Dave, mi a fenéért hoztál magadról egy képet? – mutatta fel a fekete-fehér fotót, amin Dave mosolyog. Ezen mindenki elnevette magát, Dave pedig büszkén meghajolt.
– Szerinted ez vicces? – förmedt rá Kinga.
– Ha senki nem veszi meg, akkor majd én. – mondta Dave.
– Felmayer hallottál már az egoizmus kifejezésről? – szólt a hátsó padban olvasó Arnold."
"– Elégtelenek, tolltartódobálás, tanulószoba, fegyelmezetlenség,
szemtelenkedés, tanóra alatti evés, üres dolgozatok, szaktanári
panasz… – sorolta mérgesen a zsebkönyvébe feljegyzett bűneiket. –
Nagyon nem leszünk így jóban!
Az ofőre persze záporoztak a „de tanár úr, az nem úgy volt” típusú védekezések, és ő egy ideig türelmesen hallgatta, aztán elege lett.
– Most átnézem a naplót, addig lesztek szívesek kulturáltan elfoglalni magatokat.
– Dave, passzold ide a sajtos rudat! – ordította Zsolti."
"Dave a telefonjával felült a tanári asztalra. –Jó, twittelem, hogy
van egy túszunk – közölte.
– Karcsi nem túsz! – szóltam rá nevetve, mert szegény
kilencedikes fiú lefehéredett.
– Ki az a Karcsi? – fordult körbe Cortez.
– Én vagyok Karcsi – mondta Karcsi."
"– Ki a bánat az az Olivér? – kérdezte Dave.
– A barátom – mondta.
A fiúk gúnyosan „húúúú”-ztak egyet, mire Kinga dühösen
magyarázni kezdte, hogy ez igenis komoly dolog és Olivér a legjobb
lovaspólós, és a lovastábor és blablabla.
– Hé, Kingának van barátja, Telivér. Muhahha – ordította Zsolti."
"– Helyes. Egyébként meg rád van írva a bú. Te egy nagy bú vagy!
– Ne hívj így! – kérleltem rémülten, mert azért ez ultraciki becenév lenne.
– Akkor pedig mosolyogj! Örülj! Az emberek szeretik, ha valakire jó ránézni. Mi bajod is pontosan? Jók a jegyeid, elvagy a nyomi barátaiddal, suliújság, olvasókör…
– A barátaim nem nyomik! – feleltem sértetten.
– Ugyan már! Neményi és Virág mellé most összeszedted Harry Pottert is. Tiszta menő társaság.
– Karcsi. A neve Karcsi!"
"– Virág!
- Ajj már! – sziszegte a száját húzva, és felállt. – Ruszló… – kezdte.
4Negyedik kötetből:
"– Nem mész el??? – suttogta.
– Nem – ráztam meg a fejem.
– Azt mondtad… – kezdte, de én közbeszóltam.
– Azt mondtam, lehet, hogy én, lehet, hogy nem. Nos – tártam szét a karom. – Nem én."
"-Tegyük fel, hogy nincs barátnőd.
-Tegyük - mosolyodott el Cortez.
-Van, akinek lenne nálad esélye?
Éppen egy újabb fotót csináltam, amikor Cortez rám nézett. Illetve pont bele a telefonomba.
-Nincs. Már nincs. - mondta egyszerűen."
"-Hé, várj már meg! – rohantam, aztán mikor utolértem idegesen, ráförmedtem. – Mi a bajod neked?
-Mi? Nekem? – röhögte el magát, és fél kézzel a falnak támaszkodott.
-Igen!
-Semmi – rázta meg a fejét.
-Oké, tudod mit? Nem érdekel – túrtam bele a hajamba, idegesen. – de felejtsd el Arnoldot!
Cortez arcán gyorsan váltakozott döbbenet, szánalom és gúny.
-Minden erőmmel azon vagyok!
-Ez nem vicces! Állandóan szekálod, mindig kötözködsz vele és folyamatosan megalázod!
-És most jöttél, hogy rám szólj? – döbbent le az arcán, pedig ott bujkált a gúnyos mosoly.
-Igen! Hogy hagyd őt békén! – bólogattam vadul.
-Rendben. Még valami? – mosolygott továbbra is. És ekkor felidegesített a mosolya. Felidegesített a pökhendisége. Az egész elmúlt tanév feszültsége, idegessége és szenvedése eluralkodott rajtam.
-Igen, engem is – mondtam ki, amit már olyan nagyon régen ki kellett volna mondanom.
-Hidd el, nekem nem gond – röhögte el magát. Oké. Akkor játszunk így, nekem mindegy. Az elmúlt hetekben, épp eleget voltam Kingával, hogy tudjam úgy is lehet durván mondani, hogy közben egyáltalán nem gondoljuk komolyan.
-Jó, így még jobb – tapsoltam egyet idegesen. -Felejtsük el egymást, oké?
-Megtörtént – bólintott komolyan.
-Nagyszerű – sziszegtem, aztán megfordultam és elindultam a folyosón.
-Vicces, hogy így reagálsz – szólt utánam, mire megtorpantam.
-Tessék?
-Azt hiszed, Neményi olyan jó barátod.
-Igen, az! – vágtam rá.
-Persze, hogyne – mosolygott újra gúnyosan, mire komolyan bepipultam. Az egy dolog, ha velem szórakozik, komolyan, megszoktam már, de Arnoldra nem mondhat egy rossz szót sem!
-Mit akarsz ezzel mondani? – sétáltam vissza hozzá, és dühösen fürkésztem az arcát.
-Tudod mit? Semmit – rázta meg a fejét.
-Na mondd – tártam szét a karom, és komolyan olyan ideges voltam, hogy majdnem elbőgtem magam.
-Az, hogy mind ketten olvastok, szeretitek a béna zenéket és az unalmas filmeket, meg tudományos magazint bújtok, még nem jelent semmit… Nem itt kezdődik a barátság – vetette oda durván.
-Hát hol kezdődik – tettem csípőre a kezem.
-Talán ott, hogy nem kéne engednie, hogy elmenj! – vágta rá dühösen, én meg csodálkozva néztem.
-Tessék? – kérdeztem gombóccal a torkomban.
-A suliból – szólt halkan, nekem pedig hirtelen leeset minden. Cortez még mindig azt hiszi, hogy év végén én megyek el, és ezért haragszik Arnoldra. Mert mint legjobb barátomnak, Arnoldnak le kéne beszélnie róla. Szerinte. Ha tudná az igazat… De nem tudja.
-Ezzel nem kell foglalkoznod – suttogtam, mert nem jutott eszembe frappánsabb.
-Hogyne foglalkoznék vele! – kiáltotta mérgesen, mire megráztam a fejem.
-Fogalmad sincs semmiről – néztem a szemébe és hátrálni kezdtem.
-Lehet – biccentett. – Akkor avass be – dőlt neki a falnak. – Most őszintén, mi van Neményiben amitől annyira odavagy? – kérdezte gúnyosan. – Az olvasó kör? Dickens? A Beatles? – röhögte el magát kínosan, mire életemben először én néztem rá lesajnálóan.
-Nem – mondtam halkan. Cortez kérdőn pillantott rám, mire megvontam a vállam. -Ennél sokkal egyszerűbb.
-Na! – mosolyodott el.
-Ő soha nem bántana meg – mondtam ki. Cortez pár pillanatig a szemembe nézett, aztán a szája szélét rágva bólintott, és ellökte magát a faltól."
"– Dave– mutattam le a tánctérre, ahol Dave… Na, azt nem tudom, mit csinált, ő táncnak nevezi, szerintem csak ijesztgette a többieket."
"– Feldobhatnál valamit. Legalább lenne új téma – javasolta Ricsi.
– Van egy tavalyi képem, amin Zsolti nutellával eszi a húslevest – töprengett Dave, aztán nyomkodni kezdte a mobilját, hogy megkeresse a szóban forgó képet."
"Jacques szomorúan ücsörgött mellettem, és próbálta celluxszal összeragasztani az elszakadt alufóliát a karján. Mondtam neki, hogy szerintem jó a jelmeze és ne szomorkodjon, mire kicsit felvidult. Mondjuk, az nem tett túl jót a kedvének, hogy Zsolti csak egy fél szendvicset evett meg, és amikor a másik felét nem tudta hová tenni, akkor egyszerűen leszakított Jacques „ruhájából” egy darabot, és becsomagolta."
"– Megdobott? Hogy lehet valaki ennyire gyerekes? – sóhajtotta Ricsi gondterhelten, aztán meglátta a kezemben a Kinder tojást, és azonnal követelni kezdte a benne lévő játékot. Nos, ha már a gyerekességről beszéltünk. :) Odaadtam neki."
"– Miért csövezünk a folyosón? – kérdezte Ricsi, aki Cortezzel együtt akkor ért oda hozzánk.
– Mert Andris és Robi nem engednek be, csak ha mondunk egy jelszót – ismételtem, sokadszorra.
– Értem. Na, engedj – tolt félre Ricsi, és bekopogott.
– Mondd a jelszót!
– Szétütöm a fejed – közölte, mire azonnal kinyílt az ajtó, és mi becsörtettünk a terembe.
– Ez volt a jelszó? – csodálkozott Virág, miközben elhaladtunk Andris és Robi mellett.
– Nem– vihogott Andris. – De megijedtünk."
"Viki azt magyarázta, hogy a buszon valami „nyanya” le akart ülni, de ő nem adta át a helyet, az meg rászólt, és akkor megunta, felállt és jól félrelökte. A többiek mind jót derültek, főleg Viki előadásmódján, én meg lehajtott fejjel néztem a pocsolyát, aminek a felszíne hullámzott az apró esőcseppektől.
– Ez baromi vicces, nem? – lökött meg Zsolti, várva, hogy akkor most nevessek velük. Összenéztem Virággal, aki Ricsi robogóján ült, és a fiúra várt , aki még nem jött ki.
– Nem – feleltem őszintén. Egy pillanat alatt lehervadt a mosoly mindenki arcáról, Viki pedig hitetlenül meredt rám. Nem mindegy? Már úgysem leszünk soha barátnők.
– Mer'? – kérdezte intelligensen.
– Mert szerintem nem poén idős embereket lökdösni a buszon. Ráadásul tekintettel lehetnél Cortezre, akinek a nagymamája nemrég kapott szélütést – mondtam egyszerűen, mire a többiek a fejüket csóválva néztek maguk elé.
– Tényleg – húzta el a száját Dave. A fergeteges poénból pillanatok alatt kínos csend lett, Viki pedig gyilkos tekintettel méregetett."
"– Ha nagyon akarsz beszélni vele – suttogta –, van egy másik száma, de azt senki nem tudja. A szülei szokták azon hívni… – magyarázta.
– Tudom – ismertem be, mire Ricsinek felszaladt a szemöldöke. Piercinggel együtt.
– Megadta neked? – döbbent le totálisan.
– Igen – bólintottam.
– Hű – röhögött. – Oké. Akkor mindegy. Ne add meg senkinek…
– Dehogy – ráztam meg a fejem."
"Csodálkozva néztem a monitoromra. Dave kért fel.
– Szia – köszöntem hűvösen a kamerába, aztán előrehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem. Dave a fülén lévő fejhallgatóból a szája elé húzta a mikrofonját, és megköszörülte a torkát. – Mit művelsz?
– Pszt! Csak hallgass meg – nyomott le egy gombot, és hallottam, ahogy a gépéből elindul egy Brian Adams-szám. Te jó ég, a Please Forgive Me! Ennyit még én is tudok angolul… Nevetve megráztam a fejem, és őszintén reméltem, hogy nem karaoke lesz. De. Az volt."
"– Szép ez a hely – mondtam halkan.
– Régen sokat jártam ide egyedül, esténként, tudod, átgondolni a dolgokat – mondta komolyan.
– Tényleg? – fordítottam felé a fejem.
– Nem – közölte, aztán elröhögte magát. – Igazából fogalmam sincs, hol vagyunk – tette hozzá, mire kitört belőlem a nevetés. – Komolyan. Azt hiszem, életemben először járok erre."
5Ötödik kötetből:
" - Ki volt?
- Senki - ráztam meg a fejem.
- A senki nem tud telefonálni - nézett rám anyu, mivel a tagadásom még jobban felkeltette az érdeklődését. Addig kérdezősködött, míg végül letettem a villámat.
- Gomba.
- Nem, ez brokkoli - turkált apu a tányérjában.
(…) narancssárgán villogott az msn, úgyhogy rákattintottam. A döbbenettől szinte sokkot kaptam, és megremegett a kezem a billentyűzeten. Másolom.
Cortez üzenete: Holnap mozi?
Te jó ég! Lehunytam a szemem, és végiggondoltam a dolgot. Moziba hív! Elhív moziba! Nem hezitálhatok sokat, mert félreérti, és akkor azt hiszi, hogy nem akarok menni. De akarok! Persze, hogy akarok!
Reni üzenete: Oké!
Láttam, hogy ír, úgyhogy a fülemben doboló vérrel vártam, hogy erre mit fog lépni. Igyekeztem kontrollálni a kézremegésem, de nem sikerült. Totál szétestem.
Cortez üzenete: Bocs, félreküldtem.
Rámeredtem a sorra, aztán amikor tudatosult benne, lehunytam a szemem. Nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy rávágtam, hogy oké, amikor nem is nekem akarta írni! Úristen! Két kézzel beletúrtam a hajamba, és a sírógörcs kerülgetett. Úgy döntöttem, írnom kell valamit, aztán utána majd kitombolom magam. Másolom.
Reni üzenete: Jó, azt hittem, te is jössz velünk. Mindegy.
Cortez üzenete: ?
Reni üzenete: Mert én megyek Virágékkal. Holnap. Azt hittem, azt kérdezed, hogy holnap megyek-e moziba Ricsiékkel. Mert arra válaszoltam.
Az ujjaimmal folyamatosan doboltam az asztalon, és rémülten vártam, hogy beveszi-e.
Cortez üzenete: Jó.
Némán néztem az üzenetváltásunkat, aztán sóhajtva lecsuktam a gépem fedelét. Mehettem elkéredzkedi moziba. Anyu nem támogtta kifejezetten az ötletet, mondván, hogy hétkönap van, de apu szerint a sok tanulás mellett megérdemlem, úgyhogy elengedtek. Azzal a feltétellel, hogy hazakísérnek. Nos, ennek nem láttam akadályát. Visszamentem a szobámba, és rácsörögtem Virágra, hogy holnap megyek velük moziba. Tökre örült neki. Klassz."
"– Emó, hagyjál már. Nem azt kapod karácsonyra – vihogott Ricsi.
– Akkor egy kis zsiráfot? – ugrándozott Virág.
– Honnan szedjek neked kis zsiráfot? Még nagyot se tudok, nemhogy kicsit – fogta a fejét.
– Úúú, akkor tudom – bólintott Virág komolyan, és megigazította a sapkáját.
– Na – mosolygott rá.
– Tuti, hogy azt kapom – titkolózott Virág.
– Így nem szeded ki belőlem – rázta a fejét Ricsi.
– Pedig rájöttem – erősködött tovább. Mindannyian nevetve figyeltük őket, aztán Ricsi átkarolta a
nyakát, és magához húzta, Virág pedig vihogva tovább magyarázott arról, hogy ő bizony rájött az
ajándékára.
– Juj, mindjárt jövök – nézett Virág"
"– Nem, dehogy – mentegetőztem –, csak a tempera illata. Régi emlékek – legyintettem. Zsolti válla
rázkódott a nevetéstől, és Kinga is elmosolyodott kissé.
– Szörnyen humoros – nézett rám Vladár. Ideje volt lelépni, úgyhogy kiszórtam a csokikat, és
kimenekültem a teremből."
"– Kinek kell barátnő, amikor… – tépte fel egy határozott mozdulattal a dobozt, és az izgalomtól
remegő kézzel vette ki az iPhone-t – …itt van ez? – fejezte be a mondatot könnyes szemmel."
"Leültem az íróasztalomhoz, kinyitottam a matekfüzetem, és hirtelen felindulásból írni kezdtem az üres oldalra. Düh, csalódottság, és az elmúlt évek minden sérelme volt az, amit papírra vetettem. Leírtam, hogy szeretem. Hogy szeptember 8-án úgy belezúgtam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Hogy soha nem tudtam, mit gondol. Hogy végignéztem, ahogyan mindenki rajta lóg. Hogy mit éreztem, amikor Vikivel járt. Hogy mi volt bennem szilveszterkor, amikor megcsókolt, és utána továbbra is Viki volt a barátnője. Leírtam mindent. Az érzéseimet, a kételyeimet, a hibáimat, a hibáit. Kilenc lap lett. Kétoldalas, szóval tizennyolc. Mikor az utolsó sort is befejeztem, megkönnyebbülten dőltem hátra. Így, az én szemszögemből nézve a dolgokat, nem volt annyira drasztikus a hiba, amit elkövettem. Az elmúlt évek történései mellett szinte eltörpült."
"– Ren, tudod, mennyire bírlak – mosolyodott el halványan. – De most tuti, hogy látni sem akar.
– De miért? – értetlenkedtem kínlódva.
– Mert rohadtul átcseszted."
"Aztán hirtelen egy kar ölelte át a derekam, amitől összerándult a gyomrom, és hirtelen megfordultam. Belevesztem a mélykék szempárba, és vadul dobogó szívvel fontam a karom a nyaka köré. Cortez még szorosabban magához húzott, én pedig lehunytam a szemem, és magamba szívva az illatát, a vállába fúrtam a fejem. Így álltunk a terem közepén, aztán a zene hirtelen felgyorsult, és a többi diák ütemre ugrálni kezdett."
" - Nem-mondta nyugodtan. - Bármit. Kivéve,hogy valami hülye franciával motorozol a hülye Párizsban! - vágta az arcomba a „mit kellett volna tennem?” kérdésemre válaszolva."
A zeneválasztás nem az volt, amire számítottam, se punk, se ska, de még csak nem is pörgős. Gary Jules Mad World című dala indult el, és az első képen Cortez látszott, nagyon régen. A felvétel Amerikában készült, ebben biztos voltam. Fura volt látni gyerekként, úgyhogy kissé elmosolyodtam, és próbáltam elvonatkoztatni a szomorú zenétől. De nem tudtam. A fotó eltűnt, és innentől kezdve egy fotón sem szerepelt Cortez. A váltakozó képek sokkoltak, és azon kaptam magam, hogy nem tudom levenni a szemem a tévéről. Egymás után városok villantak be, New York és talán Los Angeles, aztán Budapest, majd megint valami hely Kaliforniában. Az itthoni házuk, ahol a nagyszüleivel él, majd a kinti, ahol a szülei laknak. A következő kép reptéri érkezés/indulás tábla. Aztán a repülő ablakából készült felvétel, amin csak a fehér felhőtakaró látszik. Majd a felbontott reptéri kaja. Egy autópálya a szélvédőn keresztül. Aztán ismét Budapest, a ferihegyi út. Aztán nyeltem egy nagyot, mert amikor a dal a „happy birthday” részhez ért, egy print screen-nel lementett kép villant be, a skype-ról. A szülei a kis képernyő ablakában látszottak. Ezt a fotót a Szent Johanna épülete váltotta, majd következett néhány felvétel, szintén utazásról. Konkrétan fojtogatott a videó hangulata, aztán csak bámultam az utolsó képkockát. Cortez Facebook-profilja volt. A kép mentésekor a falán pár másodperce posztoltak, 14 üzenete jött és 21 barát felkérése. Aztán mindez elsötétült, véget ért a szám.
Mindannyian némán néztük a tévét, pedig már nem ment semmi."
"– Laptopozni a színházban??? – üvöltött rá Haller mérgesen.
– Ugyan! Még wifi sem volt – jegyezte meg Dave, mi pedig hangosan felröhögtünk."
"– Neeee! – üvöltötte Dave. – Csak ezt ne! Kifosztottak, kiraboltak, meglökdöstek, semmim nem maradt, csak ez! – sipákolt, és a jelenetet látva én simán elküldeném a színjátszóba. Szinte látom magam előtt. A ma esti előadás: Az Alma. Főszerepben Felmayer Dávid."
"– Mindig erre vártam – sóhajtotta Zsolti elérzékenyülten, mire ránéztem. – Kingát egy ketrecen belül látni."
"– Tanár úr! – üvöltötte Dave. – Zsoltinak nem kell jegy, ő itt lakik!
A beszólást hangos röhögés kísérte, az ofő pedig mosolyogva csóválta a fejét. Miután beléptünk az állatkertbe, természetesen mindenki mást akart csinálni."
"Carlos: 5/5* – tizenharmadik osztálytársunknak, Csontváz Carlosnak estére megszületett a Facebook-profilja. És bejelölt. No comment."
"Biosz: 5/4 – Baranyai ma behozott egy csontvázat, kérve minket, hogy viselkedjünk éretten. Robi a szünetben lassúzott vele, Zsolti a csontváz vállát átkarolva „az élet nagy dolgairól” faggatta, Dave mobillal fotózta, Cortez rátette a napszemüvegét, Virág egy hajpántot. Éretten viselkedtünk, most miért, nem? :)"
"Zsolti beállt a társaságunkba, és kissé szentimentális pillantást vetett az épület felé.
– Hát… végzősök lettünk – mondta már most nosztalgiázva. Kérdőn néztünk össze.
– Még csak tizenegyedikesek vagyunk – törtem össze az álomképét könyörtelenül. Zsolti értetlenül nézett rám, aztán elgondolkozott.
– Ez kész – vihogott Ricsi, amikor Zsolti szitkozódva elismerte, hogy igazam van.
– Mégis hogy gondolhattad, hogy végzősök vagyunk? – kérdeztem hitetlenül.
– Annyit kamuzott nyáron a koráról, hogy mostanra elhitte, hogy elmúlt tizennyolc – magyarázta Ricsi, mire mindenkiből kitört a röhögés."
"Sose hittem volna, hogy egy Kinga szintű lányt érdekelni fogok – vallotta be, és tudtam, Zsolti iszonyat ritka pillanatát kaptam el. Éreztem rajta, hogy a külseje és a népszerűsége ellenére valahol belül még mindig egy dagi srác, aki számára hihetetlen, hogy a Kinga típusú maximalista észreveszi mint fiút. Valahol szörnyen szomorú volt az egész. – Megölelhetlek? – kérdezte mosolyogva.
– Rám férne – vallottam be őszintén. Zsolti röhögve átkarolt (majdnem összeroppantott), aztán szeretetrohamunk végeztével továbbmentünk. Örültem, hogy rend lett a fejében, és büszke voltam magamra, hogy segíthettem neki."
"– Amatőrök. Az én kapcsolatom azért működik jól, mert vannak szabályai. Zsolti minden vasárnap megkapja mailben a heti beosztásom, ami igen zsúfolt, edzések, újságszerkesztés, tanulás stb. eszerint döntjük el, hogy mikor találkozunk – mesélte. Virággal kérdőn összenéztünk.
– Kinga, amit te mondasz, az nem kapcsolat, hanem diktatúra – mondtam.
– Ki hogy nevezi – húzta ki magát."
"– Ti, hárman! – mutatott rájuk Ricsi, az a-s fiúk pedig megtorpantak. – Kifelé!
Ricsi felkapta Virág mappáját, és utánuk ment.
[…]
A-sok: 5/1 – matekon Gazdag kinézett az ablakon, és megkérdezte tőlünk, hogy miért áll pár a-s fiú az udvaron tanóra helyett, és miért tartanak lapokat a nap felé fordulva. Mi állítottuk, hogy nem tudunk erről semmit. :) Ricsi sem… Tényleg."
"– Szerinted… – kérdezte Ricsi a barátnőjét nézve, miközben egy darab perecet dobott a szájába – mennyi esély van rá, hogy kiszedjük onnan?
– Hát – húztam el a számat.
Virág éppen felemelte a kecskét, és közölte, hogy „márpedig ő ezt most megtartja”.
– Húzós lesz – feleltem végül."
"– Figyelem! – kiáltotta el magát Máday, aki a Jeanne d'Arc-szobor mellett állt, és gondterhelten figyelte a csoportunkat. – 11/b! – kezdte. Nagyjából elcsendesedtünk, bár Zsolti továbbra is csörgött valami diabetikus cukros zacskóval. – Szeretném, ha úgy viselkednétek, mintha én is ott lennék! – folytatta az ig. helyettes.
– Viszünk egy képet! – mutatta fel Dave a suliújság egy régebbi számát, amelyen Máday képe az első oldalon szerepelt. Mindenki szakadt a nevetéstől, Máday arcán pedig megrándult pár ideg.
– Felmayer, szeretnél inkább itt maradni?
– Elnézést – dünnyögte Dave, és átadta az újságot Zsoltinak, aki magához ölelte az ominózus oldalt. Máday szikrákat szórt a tekintetével, és úgy tűnt, komolyan elgondolkozott azon, hogy elenged-e minket."
"– Biztos nincs nálad kínai kaja? – kérdezte Zsolti.
– Miért lenne? – kérdezett vissza Macu. – És amúgy is, én japán vagyok!
– Aha, értem. És szusid van?"
"Bejgli: 5/1- apuval késő este, amikor összefutottunk a konyhában, jobban szemügyre vettük. Bökdöstük, meg villával szurkáltuk, és megállapítottuk, hogy nem él. Ez jó hír. :)"
"Virág egy hatalmas képpel lépett ki a suliból, és azonnal felénk fordította, hogy véleményezzük. Portré, Vladárról.
– Ehh – hőköltem hátra. – Ez igazán… élethű – néztem riadtan a rajzot. Komolyan, Vladár még a vászonról is engem nézett, tekintete pedig ezt sugallta: „Rentai! Felelj"."
"-Anyu? Apu? Valaki? – kiáltottam, de a ház tök sötét volt. Amúgy a „valakit” nem tudom, miért mondtam, mert tuti, hogy ha a valaki visszaszólt volna, akkor szívrohamot kapok."
"– Melyik szeptember 8.?
Tudtam, miért kérdezi. A levelemben ezt a dátumot említettem arra vonatkozóan, hogy totál
beleestem.
– Kilencedikben – mondtam halkan."
"– Ne velem szórakozz. Mindent megtettem, hogy megfeleljek neked. Kevés? Jó. Remélem, találsz egy eszelős tekintetű bölcsészt, akivel olyan rohadtul egy hullámhosszon vagy – vágta a fejemhez
megalázóan. – Vagy ha nincs olyan, találj ki magadnak egyet! – tette hozzá, aztán keserűen
mosolyogva elsétált. Pislogás nélkül néztem, ahogy becsukódik az épületbe vezető ajtó, aztán olyan érzésem támadt, mintha ráültek volna a mellkasomra. Lehuppantam a földre, ügyet sem vetve arra, hogy mennyire hideg, a tenyerembe temettem az arcom, és kitört belőlem a zokogás."
"Vert már pofán krampusz?"
"Oké. Kiakadsz, hogy kólát iszom éjjel. Te mi a fenét eszel egykor?"
"Hogy inkább hazudtál, mint hogy egyenesen nemet mondj nekem?"
6
"Tizenegyedik végére döbbentem rá, hogy a régóta keresgélt „legjobb barát" tulajdonképpen ott volt az orrom előtt, csak amíg én egy emberben kerestem azt, ami számomra a barátság fogalma jelentene, nem vettem észre, hogy ez nem konkrét ideál, ami egy valakiben megvan, és akkor az a nagybetűs Legjobb Barát. Hanem inkább egy puzzle, a darabja szanaszét vannak, és ha együtt látja őket az ember, akkor értelmet nyer az egész. Valami ilyesmit jelenthet a barátság. És ahogy a többieket néztem, rájöttem, nekem ők azok. Ők hatan. :)"
"Miután felvettük old school Ricsit (adidas cipő, cipzáras, állig felhúzott pulcsi, raszta haj és vastag keretes, dioptria nélküli szemüveg) elmentünk a barátnőjéért, alter Virágért (színes kardigán, buggyos fazonú nadrág, valami tarisznyaszerű táska, bazinagy sál, félrecsatolt, hullámos haj és dioptriás szemüveg, mert amúgy nem lát). Hát köbö így festenek ők ketten."
"-Nagyszerű.Álljunk körbe egy gusztustalan bőrkarkötőt, és ujjongjunk,amiért most már a te karodról fog lerohadni-nézett Kinga unottan."
"Karcsi: 5/3 – már megint bezárták a szekrényébe ebédszünetre. A szünet végén szabadítottam ki. Egy elemlámpával olvasott, arra várva, hogy megmentsék. Leleményes srác, már tett a szekrényébe enni- és innivalót is, illetve egy plusz pulóvert arra az esetre, ha éjszakára ottfelejtik. :)"
"-Gyerünk már, vissza a buszra!-dühöngött Máday. Megszámolta a diákokat (megvoltunk mind), és szólt a sofőrnek, hogy indulhatunk.
-Kövesse azt az autót!- utasította Robi, mire mindannyian felröhögtünk.
-Miért?-kérdezte a sofőr?
-Mér' ne?- kérdezett vissza Robi."
"-Izé. Van ott póni?-pislogott Virág.
-Póni? Hogy jön ide a póni?-csodálkozott Dave.
-Hát, a póni az aranyos. Szeretem a pónikat. Vagy úúú. Szeretnék egy pónit!- nézett Ricsire kérlelően, aki csak sóhajtva bólintott.
-Persze, kapsz egy pónit.- legyintett. Ha Virágon múlna, már lenne kis zsiráfja, kismajma, kisbáránya, és egy halom kis állata. Szerencsére nem rajta múlik. Így a PETA is fellélegezhet. :)"
"– Minek öltözzek be?- szenvedtem tovább.
– Csak ismersz alapfilmeket.
– Nem igazán – húztam el a számat. -Illetve- csillant fel a szemem- a Jurassic Parkot láttam. Az kult?
– Igazad van, Reni, öltözz dinoszaurusznak- röhögött ki Cortez, mire rádöbbentem, ez valóban nem túl jó ötlet. De csak tudtam mondani egy kultfilmet. :)"
"Te voltál, Cortez? - kapta a fejét felénk, mert Cortez felállt, és elsétált mellettem.
– Nem, de kidobom a rágóm.
– Azonnal köpd ki! – rikácsolta Farkas kissé hisztérikusan.
– Innen, vagy odamehetek? – torpant meg Cortez."
"- Azt hiszem, kész vagyok- emeltem fel a füzetem.
- Mutasd – vette át Cortez, aztán átfutotta a sorokat, és bólintva rám nézett. – Holnap megírom a dogádat.
- Ne máár. Annyira rossz?
- Sokat gondolkoztam…
- Hogy jó-e a válasz?
- Hogy milyen nyelven írtad – röhögött fel, én meg lesütött szemmel elnevettem magam. Ez van."
"– Reménytelen – nézett rám Cortez, és a szeme sarkában ott bujkált a mosoly.
– Nem, nem. Belejövök. Kocsit váltok – erősködtem.
– Oké, mutatom, mik vannak – biccentett.
– Azt, azt kérem – mutattam a képernyőre, mire Cortez megállt a menüben, és röhögve megrázta a fejét.
– Az egy busz."
"– Felmayer! – szólt Kardos.
– Parancsoljon – nézett fel Dave a kezében tartott mobilból.
– A táblához.
– De Cortez már lefelelt. Minden elmondott Kalácskáról.
– Árvácska! – förmedt rá Kardos.
– Mindegy – legyintett Dave."
"Cortez következett, forgatta a számkombinációt, aztán kinyitotta az ajtaját. A szekrényajtajára semmi nem volt ragasztva (nem is feltételeztem róla), belül pedig a tesicucca és a gitártokja volt.
– Abban mi van? – mutatott Máday a szekrényben lévő tokra. Cortez behajolt érte, kivette, és az ig. helyettesre nézett.
– Nem tudom, hogy mondjam el, hogy elkerüljem a döbbenetet – kezdte, és óvatosan lehúzta a cipzárt. – Ebben a gitártokban… – folytatta, és a hatás kedvéért kissé lassabban nyitotta ki. Máday összehúzott szemmel, afféle „most megvagy!” nézéssel figyelte az eseményeket. – Senki ne ijedjen meg – figyelmeztetett minket Cortez –, de ebben egy gitár van – mondta ki, és felnyitotta a tokot. Mindenkiből kitört a nevetés, Máday pedig idegesen megrázta a fejét."
"Dupla angol elején Mr. O'Realy megkért minket, hogy válasszunk egy társat, majd üljünk szét kettesével, hogy megoldjuk a feladatokat. Angol órán szabadon választható társ? Öten kiáltották be, hogy „Cortez”. Ricsi, Dave, Virág, Zsolti és Macu.
– Reni – mondta mosolyogva, mire a többiek felhorkantak.
– Ez csalás – rázta a fejét Zsolti szomorúan, miközben feltápászkodtam a helyemről és átmentem a nyelvi előadó utolsó padsorába, hogy beüljek Cortez mellé.
– Sajnálom erősen protekciós vagyok – vigyorogtam.
– Ja, ha én járnék Cortezzel, most engem választott volna. Muhahaha – röhögött fel Zsolti.
– Ha te járnál vele, az lenne a legkevesebb gond, hogy együtt angoloztok – dobta meg Ricsi röhögve egy összegyűrt alufólia labdával.
– Zsolti, utoljára szólok, ülj ide mellém! – utasította Kinga.
– Na, ki a másik protekciós? – mosolyogtam Zsoltira."
"– Rentai, megtudhatnám, hogy mi a probléma és hol van a felszerel… – kezdte Vladár a várva várt oltást, amikor… Amikor fülsiketítő csengetés vágott a szavába, mire mindenki felkapta a fejét.
– Tűűűűz van! Futáááás- pattant fel Zsolti, és nagyon úgy tűnt, akciófilmben érzi magát, még a széke is felborult a lendülettől.
– Nagy Zsolt, azonnal állj meg! – kiáltott rá Vladár idegesen, de addigra Zsolti már feltépte az ajtót, és kiordított a folyosóra, hogy „ Nincs elég mentőcsónak!!!! ” . Aztán kironhant."
"-Tervezel valamit aznapra? – kérdeztem hirtelen, amikor már a sulinál voltunk.
-Nem különösebben – vonta meg a vállát. – Csak két dolgot szeretnék.
-Mit? – néztem felé kérdőn.
-Hogy ne legyen semmi felhajtás. És hogy velem legyél."
"– Felmayer Dávid! – emelte meg a hangját Kinga, miközben odalépett hozzánk.
– Úúú, a teljes nevedet mondta. Menekülj! – tanácsolta Zsolti, mire mindannyian felröhögtünk."
"Antai-Kelemen, csukd be az ablakot. Anélkül, hogy kárt tennél magadban. Menni fog?-nézett gúnyosan Cortezre, aki unottan felállt, és kérdően a tanárra nézett.
-Kívülről vagy belülről?"
"– Mi van itt? A szemben lévő teremben a saját hangomat sem hallom!
– Tessék hangosabban beszélni! – tanácsolta Zsolti, és a beszólását óriási röhögés kísérte.
– Hol van a szaktanár? – forgatta a fejét Farkas.
– Ott – mutatott a tanári asztal felé Andris.
– Hol? – kérdezte furán a tanárnő.
– Ott ül – kontrázott Robi.
– Ne szórakozzatok velem. Kivel van órátok?
– Az új tanárral. Láthatatlan Béla, de mi csak Láthatatlan tanár úrnak szólítjuk. És ott ül az asztalnál – erősködött Andris.
– Bernáth, ez nem vicces.
– Tanárnő, óránk van, ne tessék zavarni – kurjantotta Zsolti.
– Mondja már meg valaki, hogy kivel lenne órátok! Hol egy értelmes diák? Kinga! – állapodott meg a tekintete.
– Monsieur Durand nem jött órára – húzta ki magát Kinga.
– Akkor menj a tanáriba, és szólj. Addig egy hangot se!
– Ne tessék aggódni, Láthatatlan Béla bá' figyel ránk – intett Ricsi.
– Az agyamra mentek – sóhajtott fáradtan Farkas, és nyitva hagyva az ajtónkat, kiment."
"-"S kis szobába toppanék, röpült felém anyám…"
- Kinyitom az ablakot, hadd repüljön tovább.-vágta rá Zsolti."
"– Akkor lássuk, Ricsi mit szeretne elérni az életben -emelte fel a lapot, majd összeráncolt szemöldökkel nézett le rá. – Szeretném megnyalni a könyökömet – olvasta fel Haller. – Ezt hogy érted?
– Eddig nem sikerült – vonogatta a vállát Ricsi.
– Mi? – kérdezte Dave.
– Próbáld meg – vihogott, mire szinte mindenki megpróbálta. Valóban senkinek sem sikerült.
– Nekem majdnem – erőlködött Macu.
– A majdnem nem elég – rázta a fejét Ricsi.
– Na jó, mindenki fejezze be. Jacques, hagyd abba! – szólt rá az ofő. Jacques leengedte a karját, aztán nagyjából helyre állt a rend. – A következő. Virág. Virág azt szeretné elérni az életben, hogy legyen egy saját zsiráfja.
– Ennél ostobább dolgot még nem hallottam – csapott a homlokára Kinga.
– Miért? Gondolj bele! Egy saját zsiri!
– Hol lakna? – kérdezte Dave.
– Nálam. De lenne a tetőn egy lyuk, hogy kinézhessen.
– Zsiráfszag, és még be is áztok. Óriási – forgatta a szemét Kinga unottan.
– Hallod, ti összeilletek – töprengett Macu, Ricsiék felé nézve. – Az egyik zsiráfot akar, a másik meg megnyalni a könyökét."
"– Nincs háttérképed – jegyeztem meg, és magamban azonnal meg is bántam.
– Sosincs – vonta meg a vállát.
– Volt, hogy volt – vágtam rá, mert ezt viszont nem tudtam lenyelni.
– Azt nem én állítottam be.
(…)
– Hívj fel.
– Mármint hívjalak fel? Most?
– Igen.
– Jó – vontam meg a vállam, és benyomtam a hívás gombot.
Cortez végig engem nézett, a telefonjára rá sem pillantott, csak az arcomra figyelt, miközben a szeme sarkában összefutottak a nevetőráncok. A BlackBerryje rezegni kezdett (mindig némára van állítva), a kijelzőn pedig megjelent a nevem , és fölötte egy kép. Lélegzet-visszafojtva meredtem a fotóra. Együtt vagyunk rajta. December 20-án. A suli udvarán. Dave készítette rólunk. Akkor csókolt meg hivatalosan először (a nem hivatalosról nincs kép). Ez a fotó nekem is megvan. És ezek szerint neki is.
– Nincs jelentősége, hogy van-e háttérképem – mondta, amikor kinyomta a saját telefonját."
"Aztán kinyitotta a tanári zsebkönyvét, és kérdőn körbenézett.
– Van valakinek ötlete arról, hogy ki hozta létre a közösségi portálon Gondos tanárnő álprofilját?
– Niiiiincs – kiáltottuk kórusban.
– Sejtettem. Csak úgy megjegyzem, hogy Máday igazgatóhelyettes asszony már rajta van az ügyön, és ha kiderül, ki volt az, komoly büntetésre számíthat. Egyáltalán nem vicces, hogy a „lakhely” mezőbe azt írták: „Periódusos rendszer”, és hogy a magamról mezőben az áll: „atomjófej vagyok, muhahaaha”. Kérlek titeket, ha ismeritek a feltöltőt, szóljatok neki.
Visszatartott nevetéssel néztünk Zsoltira, aki éppen egy rozskiflit vágott ketté.
– Most mi van? – forgolódott ártatlan arccal. Persze, hogy ő volt. A legviccesebb az egészben, hogy Gondos tanárnő álprofiljának már több ismerőse van, mint az igazinak. Ez azért sok mindent elárul."
"– Jó reggelt – köszönt neki a sofőr. Gábor fürkészően nézett rá.
– Ismerjük egymást? – érdeklődött, aztán mondott valami olyasmit, hogy „amióta sulirádiós lett, mindenki köszön neki, ez fura…”. Ezen még jobban röhögtünk, a sofőr pedig kérdőn nézett az utoljára felszálló Mádayra.
– Milyen iskola ez?
– A Szent Johanna Alapítványi Gimnázium – mondta büszkén.
– Kisegítőőő! – üvöltötte Ricsi.
– Pósa, egy hangot se halljak!
– De méér? Nem szégyen ez! – bandzsított Zsolti."
"Kimentem a kapun ,és felnevettem,amikor megláttam.Fél lábbal a gördeszkáját tologatta,és felém tartotta a táskáját.
-Na, Tony Hawk, még mindig imponálni akarsz? -kérdezte elképesztően szép mosollyal.
– Le leszel nyűgözve -erősködtem,és kivettem a kezéből a táskát,majd belenéztem.Bukósisak,térd- és könyökvédő,csuklószoritó…mintha nem bízna a képességeimben."
"– Rendben. Naa – váltottam vissza – , tuti, hogy van valami ciki sztorid.
– Neked? – kérdezett rá hirtelen.
– Beatlest hallgatok, olvasókörre járok, és szeretnk iskolaelső lenni. Soroljam még? – nevettem el magam.
– Nem, ez elég – röhögött fel.
– Te jössz – néztem rá. Cortez csendben gondolkodott, aztán megvonta a vállát.
– Jó, van egy.
– Na végre! – sóhajtottam hálásan, remélve, hogy Corteznek is van egy LL (Lőjetek Le!) szituja, és végre rajta is nevethetnénk.
– Életem összes kosarát tőled kaptam, úgy, hogy a feléről még csak nem is tudsz – nézett a szemembe, mire annyira ledöbbentem, hogy levegőt is elfelejtettem venni."
"Reni üzente: Virág a legjobb barátom, és csak annyi, hogy soha nem kívánhatnék neki jobb barátot nálad. És ezt komolyan mondom.
Reni üzente: Itt vagy?
Reni üzente: Hahó. Ricsi?
Ricsi üzente: Itt. Csak Zokogok. Ez annyira szép.
Reni üzente: Hülye!
Ricsi üzente: Jól van már. Értem. Kösz. Meg minden. Tudod, hogy imádom Emót.
Reni üzente: Tudom.
Ricsi üzente: Csak ne akarna kis zsiráfot, *****us."
"– Szomorú vagy – lépett oda hozzám, és félre söpörve pár cuccot az asztalról, leült velem szemben.
– Nem, örülök, hogy mész, mert tudom, hogy várod. Csak egy kicsit fura lesz. De mindig is utáltam a nyári szünetet, úgyhogy annyira nem borít ki a dolog – magyaráztam. Cortez mosolyogva fürkészett, én meg megvontam a vállam. – Amúgy meg itt foglak várni, szóval siess vissza, jó?
– Itt fogsz várni? Mármint a szobámban? – kérdezte, én meg hangosan felnevettem.
– Nem, mármint itthon, Budapesten. Jaj, érted, hogy értem.
– Persze. De ha itt akarsz maradni, az se gáz, a nagyszüleim kedvelnek, szólok nekik…"
"Pár perc múlva mosolyogva szálltam ki a kocsiból és sétáltam oda a padhoz. Ott voltunk,ahol kicsit több mint egy éve. A második kerület egy magas, eldugott pontján, a kilátónál, ahol annyira gyönyörű a panoráma, hog csak bámultam magam elé.
– Bevált hely, mi? – nevettem fel, amikor Cortez felült mellém a pad támlájára.
– Ja, nagyon – bólintott tettetett komolysággal.
– Sejtettem – viccelődtem tovább, aztán a vállára hajtottam a fejem, és elénk táruló látványt figyelmen kivül hagyva inkább lehunytam a szemem.
– Minden oké? – kérdezte komolyan.
– Kicsit tartok a nyártól – ismertem be.
– Nem kell.
– Megígéred? – kérdeztem zakatoló szívvel.
– Persze. És te?
– Én? – nevettem fel hihetetlenül. – Persze.
– Oké – nézett maga elé, aztán feltett egy kissé váratlan kérdést. – Neményi hazajön a szünetre?
– Igen – feleltem. – De én dolgozni fogok júliusban, szóval nem nagyon fogunk találkozni.
– Aha. Gondolod, nem jár majd be a könyvesboltba? Ott vagy te és egymillió könyv. Minden álma egy helyen – mondta szárazon, én meg elhúztam a számat.
– Arnold a barátom. Mint Karcsi vagy Peti, Virág, Ricsi, Kinga…- kezdtem sorolni.
– Tudom,hogy neked a barátod – rágózott kissé feszülten. – Az a kérdés, Neményinek mi vagy te."
"– Reni, ugye nem gondolod komolyan, hogy el kell kéredzkedned? – kérdezte Arnold, egyáltalán nem normálisan.
– Mi? – kaptam oda a fejem. – Nem, dehogy, csak megbeszéltük. Mármint. Csak mondtam. Hogy tudja. Vagyis – makogtam összevissza, mert szerettem volna elkerülni, hogy erre Cortez válaszoljon. Nem sikerült.
– Mi a probléma? – kérdezte Cortez.
– Talán arról is számoljak be, hogy hová tervezünk menni, miután Párizsból jöttem ide csak azért, hogy Renit felköszönthessem a születésnapján? Esetleg szeretnél látni egy programfüzetet, hogy követni tudd, éppen merre járunk és miről beszélgetünk? Van egy enyhe birtoklási problémád, nemde? – kérdezte Arnold gúnyos mosollyal.
– Te birtoklási problémának hívod – biccentett Cortez. – Én úgy mondanám, „tudni akarom, hová viszi a seggfej a barátnőmet” – mondta, én pedig lesütöttem a szemem. Te jó ég!
– Kultúrált vagy, mint mindig – mondta Arnold tettetett elismeréssel.
– Zavarsz, mint mindig – vágta rá Cortez gondolkodás nélkül."
"– Felmayer, mikor volt a Rákóczi-féle szabadságharc?
Dave felnézett a telefonjából, és indulatosan megrázta a fejét.
– Azt nem tudom, de egy biztos. Nem kaptam róla értesítést!
– Tessék? – kerekedett el a tanárnő szeme.
– Így van – bólogatott Dave, mi pedig visszafojtott nevetéssel hallgattuk. – Nem tudom, mikor lehetett, de nem hívtak meg rá, márpedig igen sok meghívást kapok. Úgyhogy utána nézek ennek a Rákóczi tagnak, és ha bebizonyosodik, hogy szándékosan nem küldött értesítést, én egész egyszerűen kitörlöm az ismerőseim közül! – magyarázta Dave. Az egész osztály röhögött, a tanárnő arcszíne pedig kezdett váltakozni. Először kifehéredett, aztán bevörösödött. Hú, elég ijesztő volt.
– Felmayer! Kifelé!
– Tessék? – csodálkozott Dave.
– Kifelé az órámról!
Dave értetlenül felállt, aztán telefonjával együtt kisétált a teremből. Barka becsapta utána az ajtót, és dühösen ránk meredt.
– Hallatlan!- csóválta a fejét megbántva. A következő pillanatban Zsolti előszedte a zsebében rezgő mobilt, és körbenézett.
– Dave azt kérdezi, kérünk-e valamit a büféből – mondta."
"– Was kostet das zimmer? – kérdezte. [Zsolti]
– Nagy Zsolt, utoljára mondom, hogy fejezd be! – üvöltötte el magát Máday. – Te sose fáradsz el?
– Nein – vigyorgott Zsolti, én meg a tenyerembe temettem az arcom, és csak úgy rázott a nevetés.
[…]
Cortez befejezte a beszélgetést, elköszönt tőlük, aztán sóhajtva Zsoltira nézett.
– Oké, egész nap azt kérdezgetted emberektől, hogy „mennyibe kerül egy szoba?” – mondta. Pár pillanat múlva mindannyian dőltünk a röhögéstől.
– Kúl. Beszélek németül! – bólogatott Zsolti elismerően.
– Mit mondtál nekik? – kérdeztem Corteztől.
– Amit mindig, mindenkinek mondunk. Nem százas, ne haragudjanak rá.
– Ez tényleg mindig bejön – nevettem fel.
[…]
– Tudom – vigyorogtam, és beálltam, hogy lefotózzam a többieket. Amikor elkészült a kép, megnéztem a kijelzőt, aztán Haller felajánlotta, hogy csinál még egyet, amin én is rajta leszek.
– Most akkor még egy? – kérdezte Ricsi.
– Utolsó – futottam oda hozzájuk.
– Jól van, Ren, legutolsó – mosolyodott el. Megálltam Cortez előtt, aki átölelte a derekam, és meg nekidőltem, és rátettem a kezem az övére.
– Számolok. Egy, kettő, há… – kezdte az ofő.
– Was kostet das zimmer? – üvöltötte Zsolti, mire mindenkiből kitört a röhögés. Hát, ez egy ilyen kép lett. :)
[…]
Was kostet das zimmer?: 5/5 – estére mindenki kiposztolta mindenhová, feltöltött képek címe lett, és az is lájkolta, aki nem is értette, mert nem volt ott velünk. No comment. :)"
„- Mi ez?- érdeklődtem.
- Youtube-videó.
- Kiről?
- Deszkásokról - mutatta felém.
- Ahha. Kickflip - mutattam a kijelzőre, Corteznek pedig felszaladt a szemöldöke.
- Ezt honnan tudod?
- A régi deszkás korszakomból - nevettem el magam , és érztem hogy elvörösödöm.
- A miből? - röhögött jóízűen.
- Nem érdekes.
- Szerintem az. Szóval?
- Jaj - sóhajtottam és lehunytam a szemem. - Régebben próbálkoztam. A deszkázással.
- Régebben?
- Kilencedik - temettem a tenyerembe az arcom, és folyamatosan égtem. - De hamar feladtam. Nem igazán ment. Viszont bevágtam az összes trükk nevét. Lelkes stréber vagyok, de a gyakorlatban elég sokat bénáztam...
- Miért nem tudlak elképzelni deszkával? - nevetett én pedig kissé felháborodtam.
- Hé, ne degradálj. Igenis jól állt. Menő volt, meg minden. És eljutottam az Olie-ig.
- Hú - biccentett tettetett elismeréssel.
- Ne már, komolyan mondom! Elég sokat szenvedtem hogy imponáljak neked.
- Imponáltál te anélkül is eleget - ölelte át a vállam nevetve, és magához húzva adott egy puszit a homlokomra.”
7
„Az idil töprengős pillanatomat szokás szerint Kinga rontotta el aki megállt mellettem és unottan bámult az arcomba.
- Bútorasztalosnak készülsz? Vagy miért simogatod az asztallapot?
- Nem csak....Cortez...
- Mi van vele? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Ez az ő helye.
- Na és, csak egy pad.
- Az ő padja.
- Renáta, az agyamra mész. Egész júniusban valami poshadt pólóról ábrándoztál, most meg padot simogatsz.
- Az nem poshadt póló,! Cortez Ramones felsője, amit itt hagyott nekem - kértem ki magamnak , mert ne becsmérelje a szent ereklyémet amivel kihúztam a nyarat. Már nincs Cortez illata, főleg, amióta kispárnahuzatként használom ( ez titok ) de akkor is ne pocskondiázza.
- Felőlem, - vonogatta a vállát. - De most szedd össze magad, és gyere le az udvarra terepszemlére.Cortez hazajön, addig szakadj el a padjától és a csöves pólótól....
- Hagyd már békén a pólót! - kértem dühösen.
- Na. Menjünk - indult kifelé határozottam és mivel útba esett fejbe verte Andrist a tenyerével.”
„Amikor kiléptünk a napsütésbe, éppen Karcsi jött felénk totál elvörösödve.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
- Hú. Elküldtek - dadogta, és anélkül is tudtam , hogy elmesélte volna. Minden bizonnyal szétalázták.
- Na ebből elég - bólintott Kinga, és megindult a pad felé.
- Várj, nem küldhetjük el őket, ez egy szabad pad - siettem utána mert Kinga totál beőrült.
- Nem, az a mi helyünk. Végzősök vagyunk. Átülnek máshová. - fújtatott Kinga, mi meg Virággal futólépésben követtük.
Az öt lány úgy nézett ránk mintha csak szívességet tennének. Ezek tényleg kilencedikesek? Húúúúú.
- Egy-kettő,felállni - tapsolt kettőt Kinga, minden bevezetés nélkül.
- Mer' ? - kérdezte egy festett szőke hajú Barbie baba.
- Majd mindjárt elmagyarázom. Kitti indíts!
- Te nekem ne mond meg hogy mit csináljak.
- Nézd ezt már megbeszéltük. Minimális kommunikáció, egymástól messze. Így mindketten túléljük ezt a közös évet. Úgyhogy leszel szíves máshol fecsegni a barátnőiddel.
- Nem félek tőled - hunyorgott Kitti.
- Pedig jobban tennéd. Na, tűnés! - ragadta meg Kinga a húga karját és felrángatta a padról.
Családi konfliktus. Mi Virággal szerettünk volna kimaradni belőle, úgyhogy néma csendben figyeltük az eseményeket.
- Eressz már el. Nekünk ez a helyünk. Innen jól látjuk a pasikat - vigyorgott össze a barátnőivel Kitti. Kinga hitetlenkedve meredt rá.
- Pasikat? A pasikat? Na ne röhögtess már. A te korodban maximum Justin Bieber háttérképe jelenti a pasit. - mondta könyörtelenül. Kitti nem ijedt meg, felállt Kingával szemben, aki bevetette az adu-ász "nővér " kártyát. - Apropó, anyu tudja, hogy ilyen göncben jöttél suliba? Mert, ha jól emlékszem reggel még más volt rajtad - nézett végig rajta Kinga kifejezéstelen arccal.
- Szemét - sziszegte Kitti, és feltápászkodott. A többi lány követte, és átcsörtettek az árkádok alá.
- Megáll az eszem. Taknyos tizennégy évesek - ült fel a pad támlájára Kinga.”
„[Kinga]- Látszik hogy a nyáron nem volt időm felügyelni ezt a helyet. Disznóól. Ez például mi? - hajolt le a fotel mögé, és undorodva két újjal felemelt egy csokis papírt. - Pfuj, ebben még benne van a fele.
- Muti! - emelte fel a karját Andris. Kinga odadobta neki, mire a rocker belenézett a csomagolásba, aztán ráfújt kettőt ( fő a higénia ) és gond nélkül megette.
- Váááá, de undi - visongott Virág.
Robi akkor ért be a " friss" levegőről ( kint bagózott, természetesen ) és idegesen förmedt Andrisra.
- Mit eszel?
- Talált csoki - vihogta teli szájjal.
- Nem hagytál? De mocsok vagy!
- Nyugi van nálam csoki - emeltem ki, a táskámból egy bontott csomag M&M's-t.
- Az nem kell - legyintette.
- Most komolyan. Az a baj, hogy nem koszos, romlott, és nem áll hetek óta a porban? - kérdeztem nevetve.
- Hát. Ja. - felelték egyszerre.”
- Muti! - emelte fel a karját Andris. Kinga odadobta neki, mire a rocker belenézett a csomagolásba, aztán ráfújt kettőt ( fő a higénia ) és gond nélkül megette.
- Váááá, de undi - visongott Virág.
Robi akkor ért be a " friss" levegőről ( kint bagózott, természetesen ) és idegesen förmedt Andrisra.
- Mit eszel?
- Talált csoki - vihogta teli szájjal.
- Nem hagytál? De mocsok vagy!
- Nyugi van nálam csoki - emeltem ki, a táskámból egy bontott csomag M&M's-t.
- Az nem kell - legyintette.
- Most komolyan. Az a baj, hogy nem koszos, romlott, és nem áll hetek óta a porban? - kérdeztem nevetve.
- Hát. Ja. - felelték egyszerre.”
„[Cortez ]- Régóta vársz? - kérdezte mosolyogva, én meg vadul kalapáló szívvel bólintottam.
- Nyolcvanhatodik napja - suttogtam, rádöbbenve, hogy elmúlt éjfél, így akaratlanul is egy nappal nőtt a külön töltött idő.
- Úgy értem.... régóta állsz itt kint? - helyesbített mosolyogva.
- Jaa.Öööö.... - hebegtem zavartam. Aha. Tehát az érdekli, hogy régóta várok-e a házunk előtt, az éjszaka közepén. Én meg benyögtem a brutál romantikus " nyolcvanhat napja rád várok " választ. Áááá. De ciki. - Nem, nem vészes - legyintetem bénán.
Cortez nevetve bólintott egyet, aztán felém lépve megragadta a karomat, magához húzott és hosszasan megcsókolt. Velem pedig szokás szerint megfordult a világ. :)”
”Fogalmam sincs, meddig állhattunk a kapuban, de gyanítom, hogy sokáig, mert egyszer csak apu kijött a házból.
- Gyerekek. Kettő óra lesz. Holnap majd folytatjátok.
- Jó egy perc - alkudoztam.
- Nem, most már menj be. Cortez is biztos fáradt.
- Nem vészes. Azt hiszem, harminckilenc órája keltem, a gépen egy percet nem aludtam... - számolgatott.
- Ó - kaptam a fejemhez. Elfelejtettem, hogy este indult a gépe, nyilván egész nap ébren volt, aztán átrepült egy óceánt, várt az átszállásra, megint repült, leszállt, hazament, és kocsival átjött hozzám. És annak is már több mint egy órája. Szegééééééény!
- Tényleg menj - mondtam, bár egyáltalán nem akartam.
- Hívlak, ha felkeltem- indult a kocsijához, aztán kivett a hátsó ülésről egy zacskót, és visszasétált vele.
- Ez mi? - vigyorogtam.
- Csak duty free - legyintett. - Nem tudtam mivel elütni az időt átszállásig. Jó éjt - hajolt hozzám, és egy gyors puszit nyomott a homlokomra ( apu előtt konszolidált a búcsúnk ).
- Köszönöm. És jó éjt. - szóltam utána.
Apuval együtt mentünk be a házba, és nem tehetek róla, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni a vigyorgást.
- Annyira boldog vagyok - mondtam fáradtan, de mégis majd kicsattanva az örömtől. Apu mosolyogva nézett rám.
- Én is - bólintott. - Ezt nézd. Toblerone! - rángatta ki a zacskóból a csokit, amit
- Nyolcvanhatodik napja - suttogtam, rádöbbenve, hogy elmúlt éjfél, így akaratlanul is egy nappal nőtt a külön töltött idő.
- Úgy értem.... régóta állsz itt kint? - helyesbített mosolyogva.
- Jaa.Öööö.... - hebegtem zavartam. Aha. Tehát az érdekli, hogy régóta várok-e a házunk előtt, az éjszaka közepén. Én meg benyögtem a brutál romantikus " nyolcvanhat napja rád várok " választ. Áááá. De ciki. - Nem, nem vészes - legyintetem bénán.
Cortez nevetve bólintott egyet, aztán felém lépve megragadta a karomat, magához húzott és hosszasan megcsókolt. Velem pedig szokás szerint megfordult a világ. :)”
”Fogalmam sincs, meddig állhattunk a kapuban, de gyanítom, hogy sokáig, mert egyszer csak apu kijött a házból.
- Gyerekek. Kettő óra lesz. Holnap majd folytatjátok.
- Jó egy perc - alkudoztam.
- Nem, most már menj be. Cortez is biztos fáradt.
- Nem vészes. Azt hiszem, harminckilenc órája keltem, a gépen egy percet nem aludtam... - számolgatott.
- Ó - kaptam a fejemhez. Elfelejtettem, hogy este indult a gépe, nyilván egész nap ébren volt, aztán átrepült egy óceánt, várt az átszállásra, megint repült, leszállt, hazament, és kocsival átjött hozzám. És annak is már több mint egy órája. Szegééééééény!
- Tényleg menj - mondtam, bár egyáltalán nem akartam.
- Hívlak, ha felkeltem- indult a kocsijához, aztán kivett a hátsó ülésről egy zacskót, és visszasétált vele.
- Ez mi? - vigyorogtam.
- Csak duty free - legyintett. - Nem tudtam mivel elütni az időt átszállásig. Jó éjt - hajolt hozzám, és egy gyors puszit nyomott a homlokomra ( apu előtt konszolidált a búcsúnk ).
- Köszönöm. És jó éjt. - szóltam utána.
Apuval együtt mentünk be a házba, és nem tehetek róla, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni a vigyorgást.
- Annyira boldog vagyok - mondtam fáradtan, de mégis majd kicsattanva az örömtől. Apu mosolyogva nézett rám.
- Én is - bólintott. - Ezt nézd. Toblerone! - rángatta ki a zacskóból a csokit, amit
egyébként már befele menet kiszúrt.
A lényeg, hogy mindketten jókedvűek voltunk. Én azért mert a barátom végre - valahára hazaért, és találkozhattunk. Apu pedig azért, mert a kezébe került egy zacskó reptéri édesség. No comment. :) „
A lényeg, hogy mindketten jókedvűek voltunk. Én azért mert a barátom végre - valahára hazaért, és találkozhattunk. Apu pedig azért, mert a kezébe került egy zacskó reptéri édesség. No comment. :) „
Nem tudom melyik részben történt
- Oké- szólalt meg Cortez amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet és kihúzta magát.-Figyelnétek kicsit? Kösz- kezdte és a tekintetével körbepásztázta az udvart majd megállapodott rajtam. Jaj ne! Azt hiszem legalább kétszáz volt a pulzuom és alig mertem levegőt venni annyira féltem hogy baja esik.-Ott a padon....-mutatott felém.
-Hagyd abba! Könyörgöm hagyd abba!- motyogtam alig hallhatóan. Az egész udvar felém fordult én pedig még soha de soha nem égtem ennyire.
- ... a barátnőm!- kiáltotta. Reni köszönnél a többieknek?
– Odaengednétek? – kérdezte Dorián tőlem és Kingától. […]
– Húzzál el innen, amíg szépen mondom! – vette át a szót Kinga, és még én is megrémültem tőle. Te jó ég! Kinga totál pszichopata! […]
– Dorián, szerintem ez nem jó ötlet. Kérlek, most menj el – mondtam halkan, mert nem akartam durva lenni. Bezzeg Kinga!
– Mondd, alapozó ment a füledbe? Tűnés innen! Senki nem kíváncsi rád! Na, indíts! […]
Attól függetlenül, hogy Kinga minden egyes megnyilvánulása bántó, néha igazán jól jön a segítsége. Ha azt segítségnek lehet nevezni, hogy szörnyen ijesztő tud lenni. :)
– Tanár úr! – lóbálta a karját Kinga.
– Tessék?
– Most komolyan. Én két egyszarvút rajzolok kilencven perc alatt, ami, valljuk be, nem kis teljesítmény, és ötöst kapok. Renáta meg elhasznál egy tubus fekete temperát, és hármas??? – hüledezett.
– Kinga, az ötösnél nincs jobb jegy.
– Tessék?
– Most komolyan. Én két egyszarvút rajzolok kilencven perc alatt, ami, valljuk be, nem kis teljesítmény, és ötöst kapok. Renáta meg elhasznál egy tubus fekete temperát, és hármas??? – hüledezett.
– Kinga, az ötösnél nincs jobb jegy.
- Az meg ott ki?
- Ki ki?
- Ott virág mellett
- Zsák.
- Nem ő a másik oldalán.
- Jah Regina.
- Renáta.
- Az tök mindegy.
- Mért nem volt gólyatáborban?
- Mit tudom én biztosan tanult!
- Stréber?
- Totál...
- Láttam hogy bejelölt.
- Igen.
- Töröld ki.
- Tessék?
- Töröld ki!
- Bocs de semmi közöd hozzá hogy kit jelölök vissza, Azt meg végképp nem mondhatod meg hogy kit töröljek ki!
- Jó. Nem érdekel a francia barátod . Sem a kifestett szemű haverod. Tudod mit? még Neményi sem. De ez egy barom töröld ki !
- Ricsi zenésztársa és még virág is jófejnek tartja.
- Az hogy jó fej nem azt jelenti hogy jó ember
- Nem fogom kitörölni csak mert te azt mondod! Nem hiszem el hogy zavar hogy van még egy ismerősöm a hülye közösségin. csak egy ember aki bejelölt mert ismer!
- Nem ismer egyszer látott!
Kimentünk a táblához, és miközben Robi bekapcsolta a tévét, amitől még nagyobb lett a hangzavar, Kardos megpróbált beszélni velünk.
– A jövő heti irodalmi hét kapcsán… – kezdte, de miután rájött, hogy képtelen túlüvölteni a tévét, Robira förmedt. – Haraszti, nem zavar, hogy itt vagyok? -kérdezte.
– Nem tanár úr, csak nyugodtan – bólogatott Robi. Kardos elképedt arccal nézett rá, mire Robi zavartan elnevette magát.
– Á, úgy érti tanár úr, hogy hangos . Elnézést, máris lehalkítom – magyarázta.
– A jövő heti irodalmi hét kapcsán… – kezdte, de miután rájött, hogy képtelen túlüvölteni a tévét, Robira förmedt. – Haraszti, nem zavar, hogy itt vagyok? -kérdezte.
– Nem tanár úr, csak nyugodtan – bólogatott Robi. Kardos elképedt arccal nézett rá, mire Robi zavartan elnevette magát.
– Á, úgy érti tanár úr, hogy hangos . Elnézést, máris lehalkítom – magyarázta.
Rendben. A mai alkalommal Passuth Esőisten siratja Mexikót című művéről beszélünk – csapta össze a tenyerét Kardos, mire az olvasókörösök felcsillanó szemmel figyelni kezdtek. Aztán egy koppanás hallatszott, és mindenki hátrafordult. Cortez lefejelte a padot.
A sorozat este volt. Nem nézted?
– Én nem tévézek este! Na, ezt megkaptam A fiúk és Virág, amolyan „uhhh, ez fájt” nézéssel nyugtázták a kijelentésemet.
– Most mi van? – ráztam a fejem.
– Nem tévézel? – ismételte hitetlenkedve Zsolti.
– Nem, esténként nem.
– De akkor mennek a sorozatok!!! – kiáltotta Dave kissé hangosabban, mint tervezte, mert még ő is meglepődött a hangerején, úgyhogy kicsit halkabban folytatta. – Bocs. Szóval nem tévézel? Akkor mit csinálsz? Netezel?
– Olvasok – vontam meg a vállam, aztán mosolyogva hozzátettem. – Oké, ha látnátok az arcotokat, akkor tuti jót nevetnétek.
– Minek olvasol este is? Állandóan olvasol! Lemaradsz a sorozatokról! – töprengett Ricsi.
– Nem érdekelnek a bűnügyi sorozatok. Nem tudom – rágtam a szám szélét. – Én úgy gondolom, hogy elalvás előtt olvasni kell. Így szoktam meg.
A sorozat este volt. Nem nézted?
– Én nem tévézek este! Na, ezt megkaptam A fiúk és Virág, amolyan „uhhh, ez fájt” nézéssel nyugtázták a kijelentésemet.
– Most mi van? – ráztam a fejem.
– Nem tévézel? – ismételte hitetlenkedve Zsolti.
– Nem, esténként nem.
– De akkor mennek a sorozatok!!! – kiáltotta Dave kissé hangosabban, mint tervezte, mert még ő is meglepődött a hangerején, úgyhogy kicsit halkabban folytatta. – Bocs. Szóval nem tévézel? Akkor mit csinálsz? Netezel?
– Olvasok – vontam meg a vállam, aztán mosolyogva hozzátettem. – Oké, ha látnátok az arcotokat, akkor tuti jót nevetnétek.
– Minek olvasol este is? Állandóan olvasol! Lemaradsz a sorozatokról! – töprengett Ricsi.
– Nem érdekelnek a bűnügyi sorozatok. Nem tudom – rágtam a szám szélét. – Én úgy gondolom, hogy elalvás előtt olvasni kell. Így szoktam meg.
6,4,_,1,5_,_,_
VálaszTörlésÍgy vannak sorrendben. _ = én sem tudom
Mivan?????
Törlés- Oké- szólalt meg Cortez:a hatosban történt
Törlésa következő a 4esben a kövit nem tom a kövi az 1-esben és így tovább
Ezek azok amik az "nem tudom melyik részben történtek" alcímet kapták.
5,4,5,3,5,_,6,5
VálaszTörlésjól összeszedted ügyi vagy!!!!!!!!b
VálaszTörlésSzerintem jó blog:)Átnéztem az idézeteket és lehetne több vicces:DA 8.rész tele van jó idézettel,onnan nézd ;))(Csak egy ötlet).
VálaszTörlésJuuuj nagyon vagány!!Köszi-szépen !!Igen csekély azok emberek száma akiknek van türelme ennyi idézetet összegyüjteni...bár kissé hiányoltam a romantikusabb idézeteket..de ettől függetlenül számomra tökéletes!!
VálaszTörlésAz összes sort le fotóztam és le mentettem nagyon jól összeszedted az idézeteket
VálaszTörlés